2020. március 20. – Péntek

Evangélium

Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34

Elmélkedés

Jézus korában nem volt egyszerű kiigazodni a rengeteg vallási parancs között. A mai evangéliumban egy olyan személyről hallunk, aki szeretett volna tisztán látni a törvényekkel kapcsolatban. Vélhetően nem csak azért fordul Jézushoz, hogy kérdésére elméleti választ kapjon, hanem szándékában állt eszerint rendezni életét. Nem csupán tudásra, ismeretre vágyott, hanem olyan eligazításra, amely mértékül szolgálhat cselekedeteihez.
„Melyik az első a parancsok közül?” – teszi fel a kérdést. És Jézus válaszol neki: az Isten iránti szeretet a legfontosabb, s ehhez párosul az embertárs iránti szeretet. Jézus válasza rávilágít Isten lényegére, az ő természetére, a szeretetre. A szeretet Isten leglényegesebb tulajdonsága, jellemzője, cselekvésének mozgatója. És az ember legfontosabb tulajdonsága, képessége a szeretet, mégpedig azért, mert Isten képmásai vagyunk. Ő oltotta belénk a szeretetet, amelynek segítségével kiléphetünk önmagunk bűvköréből, önzésünk szűkös világából, és kapcsolatra léphetünk teremtőnkkel, az Istennel és embertársainkkal. Isten akkor fogadja el áldozatainkat, lelki ajándékainkat és felajánlásainkat, ha azokat iránta való szeretetből tesszük. És akkor válik igazán értékessé a bűnbánatunk, ha az nem félelemből, hanem az Isten iránti őszinte szeretetből fakad.