2020. április 3. – Péntek

Evangélium

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Jn 10,31-42

Elmélkedés

Közvetlenül a mai evangéliumi szövegrész előtt Jézus ezt a kijelentést teszi: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30). Ez a kijelentés az, ami miatt elszabadulnak az indulatok. Az Úr szavaira nincs szóbeli válasz, senki nem keres már érveket a kijelentés megcáfolására, hanem követ akarnak ragadni a zsidók, hogy Jézust halálra kövezzék, mert istenné teszi magát. Jézus igyekszik fékezni az indulatokat, de ez nem jelentheti azt, hogy kijelentését visszavonja. Korábban véghezvitt cselekedeteire és csodáira akarja irányítani a jelenlévők figyelmét, amelyek istenségét, azaz imént mondott szavainak igazságát igazolják. Nem a vitatkozás szándéka jelenik meg ebben Jézus részéről, hanem sokkal inkább megtérésre és a hitre hívja hallgatóságát. Azt szeretné, ha elfogadnák, hogy ő valóban az Atya küldötte és Isten Fia.
A jótetteire való hivatkozás után a Szentírásra hivatkozik, amely szerint azok a személyek, akik Istentől valamilyen megbízást kaptak, isteni tekintéllyel rendelkeznek, és Istent képviselik az emberek, a választott nép között. Ezt követően újabb érvet említ: őt az Atya szentelte fel küldetésére és az Atya küldte a világba. Mindhárom érv lepereg a hallgatóságról, nem csillapodik haragjuk, ezért Jézus kiszabadítja magát közülük és elhagyja Jeruzsálemet.
Hiszek-e a jelekben, tettekben és szóbeli tanúságtételekben, amelyek azt igazolják, hogy Jézus az Isten Fia?