2017. április 7. – Péntek

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.

Jn 10,31-42

Elmélkedés:

A mai evangéliumban Jézust meg akarják kövezni ellenfelei. Az előzőekben Jézus az Atyával való kapcsolatáról beszélt, majd kijelentette: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30). E kijelentését a zsidók istenkáromlásnak vagy önistenítésnek vették, ezért tör fel belőlük a megkövezés szándéka. Indulatukat látván és szándékukat felismervén Jézus azt kérdezi tőlük, hogy melyik jócselekedetéért akarják őt megkövezni? Válaszukban a zsidók megfogalmazzák az istenkáromlás vádját, amely a mózesi törvény szerint valóban halálbüntetést érdemelt. Válaszuk azért érdekes, mert megérzik ugyan Jézus kijelentésének súlyát, de cselekedeteinek, azaz mindazoknak a jótetteknek, amelyeket a mennyei Atya segítségével tesz semmilyen jelentőséget nem tulajdonítanak. Márpedig Jézus rendkívüli cselekedetei azt igazolják, hogy ő valóban az Isten küldötte, aki olyan hatalommal rendelkezik, amelynek egyetlen ember sincs birtokában. 
Jézus cselekedeteire hivatkozik, mint hitet ébresztő jelekre: „Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek.” E szavak alapján a hit kettős vonatkozásával találkozunk. A hit egyrészt azt jelenti, hogy elfogadjuk Jézust, mint a mennyei Atya küldöttét, másrészt hisszük, elfogadjuk azt, amit önmagáról állít, illetve amit cselekedetei bizonyítanak. Az Atya és a Fiú egységét Jézus cselekedetei alapján érthetjük meg.