2016. október 12. – Szerda

Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni! Jaj nektek, farizeusok! Szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken. Jaj nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.” Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”

Lk 11,42-46

Elmélkedés:

A farizeusi lelkület helytelenségének feltárása folytatódik a mai evangéliumban. Jézus jól látja, hogy a farizeusok gondolkodásának mélyén a hit hiánya húzódik meg. Úgy gondolják, hogy Isten iránti tiszteletüket azzal tudják kifejezni, ha ügyelnek arra, hogy elkerüljék a tisztátalannak minősített dolgokkal való érintkezést. Vallásosságuk másik lényeges eleme, hogy a törvényi előírások szerint mindenből tizedet adnak. A farizeusok annyira ügyelnek a törvények aprólékos megtartására, hogy a tized megfizetéséből nem maradhat ki még néhány szálnyi fűszernövény sem. Jézus szavaiból érezzük az iróniát. Vajon tényleg ez tetszik Istennek? Valóban értékes ez az adomány, ez a felajánlás? Vajon elfogadja-e Isten ezt az adományt olyan embertől, aki nem gyakorolja az igazságosságot és a szeretetet?
A vallási életben mindig megvan az a kísértés, hogy megelégedjünk bizonyos külső cselekedetekkel. Ez a kísértés nehezen észrevehető és nem könnyű ellene küzdeni. A vallásosság hamar kiüresedik, elveszíti lelki tartalmát, ha valaki csak a vallási, egyházi törvények megtartására törekszik, s a kötelességteljesítés szintjére csökken nála minden vallási megnyilvánulás. Vigyázzunk, mert a farizeus nagyon ügyesen elbújik lelkünk mélyén!