2019. március 20. – Szerda

Evangélium

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.” 
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.” 
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.” 
Mt 20,17-28

Elmélkedés

Az evangélium azzal kezdődik, hogy Jézus megjövendöli szenvedését és halálát. Ez már a harmadik eset, hogy erről beszél apostolainak. A vallási vezetők egyre inkább megnyilvánuló ellenséges magatartásából világos számára az elutasítás. Nem fogadják el, hogy ő a mennyei Atya küldötte, nem hisznek abban, hogy ő az Isten Fia. Az írástudókkal folytatott viták során kiderül, hogy nézeteit, törvényértelmezéseit és a vallási életet megújítani szándékozó tanítását felforgatónak, lázítónak minősítik. Ellenségeskedésük azonban nem változtat semmit Jézus hozzáállásán, hiszen ő annak tudatában tesz mindent, hogy az Atya akaratát teljesíti. Küldetésétől nem térítheti el az emberi szembenállás, kész feláldozni életét is. Meggyőződését az ószövetségi idők prófétáinak és Keresztelő Jánosnak a sorsa csak megerősítette. Jézus tudatosan szembenéz sorsával, vállalja a szenvedést és a halált, mert tudja, hogy mindez nem az emberi önkény eredménye, hanem ezzel szerzi meg a megváltást az emberek számára. 
Miközben Jézus világosan látja, hogy messiási küldetése a szenvedésben és a halálban éri el csúcsát, az apostolok versengése azt tanúsítja, hogy ők földi királyságot, uralkodást várnak tőle, amelyben kiváltságos helyet szeretnének maguknak biztosítani. Jézus nem is az egymással való versengésük miatt lehet csalódott, hanem azért, mert még mindig nem értik az ő messiási küldetését. 
Tudom-e az Úr példája szerint szolgálni embertársaimat?