2020. február 5. – Szerda

Evangélium

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1-6

Elmélkedés

Nap mint nap tanuljuk és gyakoroljuk, hogy a szeretet szemével nézzük a másik embert. Főként azokkal érdemes ilyen kapcsolatban lenni, akik szinte állandóan a közelünkben vannak, akikkel együtt dolgozunk vagy együtt élünk. Tudjuk, hogy főként a családtagok között mennyire hamar elmérgesedhet a kapcsolat a szeretet lelkülete nélkül. Igen, sokszor félre kell tennünk előítéleteinket. Meg kell látnunk a másik személy szeretetre vágyakozását, még akkor is, ha olykor sérülékeny vagy sebzett arcát mutatja felénk.
A mai evangéliumban a Názáretben élő emberekről olvasunk. Ebben a városban, a körükben nőtt fel Jézus, s amikor most visszatér hozzájuk és a zsinagógai istentiszteleten tanítani akarja őket, akkor ők nem a szeretet, hanem a botránkozás szemével tekintenek rá. Mi a problémájuk Jézussal? Ott kezdődik számukra a gond, hogy Jézus nem az az ember, akinek eddig hitték. Ők meg voltak arról győződve, hogy ismerik származását és családját, de csodái és rendkívüli erejű tanítása miatt már nem illik bele az általuk alkotott képbe. A názáretiek saját elképzelésük és előítéletük rabjává válnak, s ez megakadályozza őket abban, hogy Jézusban meglássák az Isten Fiát. Így jár az, aki saját megszokott látásmódjához ragaszkodik, és nem keres, nem talál magának új nézőpontot.