2021. december 1. – Szerda

Evangélium

Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.
Mt 15,29-37

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás történetében két mozzanatra, illetve az azokból fakadó lelki üzenetre érdemes odafigyelnünk. Az első az, hogy Jézus nem a semmiből ad ennivalót az embereknek, hanem abból a hét kenyérből és néhány halból, ami a tanítványoknál van. A második elem, hogy az Úr nem közvetlenül az embereknek adja a megszaporított táplálékot, hanem a tanítványoknak nyújtja, hogy ők osszák ki, ők adják tovább a jelenlévőknek.
Két lelki gondolatot kapcsoljunk ehhez. Egyrészt az Úr felhasználja mindazt, amink van, s amit átadunk neki. A szentmisében a felajánlásnak is éppen ez a lényege. Az ember odaad, felajánl valami keveset, de abból az isteni közreműködésnek köszönhetően sokkal többet kap vissza. Természetesen ezt nem számításból tesszük, hanem nagylelkűségből. Aztán pedig nem felejtünk el hálát adni, hogy Isten is nagylelkű hozzánk, sőt, sokkal bőkezűbb, mint amire emberileg számítunk.
Másrészt Isten a segítségünket kéri, hogy jóságának közvetítői, szeretetének továbbadói legyünk a világban. Csodáinak nem nélkülözhetetlen szereplői vagyunk, mégis kéri a mi közreműködésünket kegyelmeinek közvetítéséhez. Ez a segítség is önzetlen felajánlás a mi részünkről.
Adventben és karácsonykor Jézus önmagát adja nekünk. Őt szeretnénk tovább adni az embereknek, hogy átéljék az Isten-látás örömét.