2019. március 23. – Szombat

Evangélium

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: 
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek. 
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki. 
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.” 
Lk 15,1-3.11-32

Elmélkedés

A tékozló fiúról szóló példabeszédnek arra a mozzanatára figyeljünk a mai elmélkedésben, hogy milyen gondolatok jártak fejében a hazafelé vezető úton. Belátta, hogy rosszul döntött, amikor elhagyta az atyai házat, rádöbbent, hogy nem képes úgy boldogulni, ahogyan azt elképzelte. Elhatározza, hogy visszatér otthonába, de sok vívódást jelentett számára a visszafelé vezető út. Úgy érzi, hogy elveszítette fiúi méltóságát és apja nem fog fiaként tekinteni rá. Úgy látszik, hogy még nem bízik teljesen apja szeretetében és megbocsátásában, nem reméli azt, hogy apja fiaként fogadja majd vissza. Elég volna számára, ha legalább „béres” lehetne, mert korábbi állapotánál, a disznópásztorságnál még az is jobb. 
Bűnbánata még nem egészen tiszta. Az életben maradás készteti őt arra, hogy visszainduljon, mert úgy érzi, hogy az atyai házon kívül mindenütt a világon az életével játszik. Kész arra, hogy „béresként” megdolgozzon azért, hogy legalább életben maradhasson. Az igazi meglepetés akkor jön, amikor apja nem így, hanem újra fiaként tekint rá, visszaadja fiúi méltóságát. 
Amikor bűnt követünk el és elszakadunk Isten szeretetétől, akkor elveszítjük istengyermeki állapotunkat. Amikor megbánjuk bűneinket és Isten megbocsát nekünk, akkor nem egy alacsonyabb helyzetbe fogad minket, hanem ugyanabba az istengyermeki állapotba, amiben bűnünk előtt voltunk. A szentgyónás kegyelmi hatása így fejezhető ki: örvendek annak, hogy Isten gyermeke vagyok!