2020. április 11. – Nagyszombat, Húsvét vigíliája

Evangélium

Szombat elmúltával, a hét első napján pirkadatkor Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés támadt: Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a tekintete, mint a villám, a ruhája pedig fehér, mint a hó. Az őrök reszketni kezdtek félelmükben, és szinte halálra váltak. Ekkor megszólalt az angyal, és ezt mondta az asszonyoknak: „Ne féljetek! Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek Ő nincs itt, mert feltámadt, amint megígérte. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! És siessetek, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába. Ott viszontláthatjátok őt! Íme, én megmondtam nektek!” Erre elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre csak Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.”
Mt 28,1-10

Elmélkedés

Hiszek a feltámadásban
Nem fognak koronát viselni a mennyben azok, akik nem viseltek töviskoszorút itt a földön. Ez a kijelentés azt igazolja, hogy a keresztények soha nem tekintettek úgy a húsvétra és a feltámadásra, hogy közben becsukták volna szemüket, mert nem akartak tudomást venni a szenvedésről és a halálról. A krisztusi közösség tagjai már a legkorábbi időkben úgy tekintettek a feltámadt Krisztusra, mint aki éppen a szenvedés és a halál vállalásával érdemelte ki a mennyei Atyától az új életet. Az első keresztények világosan megértették, hogy mit jelent a kereszt felvétele és hordozása, tudták, hogy ennek jutalma lesz a feltámadás. Ezért nem ijedtek meg a fenyegetésektől és ezért nem féltek az üldözésektől. Türelmesen elviselték a világ részéről a megvetést és a bántalmazást, mert remélték Istentől a mennyei dicsőséget. Ezért volt fontos számukra, hogy szenvedéseikben is kitartsanak Krisztus mellett és a benne való hitben, mert tőle várták az új életet. Tudták, hogy azok fogják a dicsőség koronáját viselni fejükön, akik földi életükben türelemmel viselték a töviskoszorút. Nem véletlen, hogy a keresztény művészetben az első húsvéti jelenetek éppen a szarkofágokon, a kőből készült koporsókon és a temetkezési helyeken jelentek meg. A halált megtapasztalva, a gyász idején a feltámadás adott nekik erőt. Azért vésték vagy festették a feltámadt Krisztust vagy a feltámadás jelképeit, például a babérkoszorúval díszített keresztet, mint a halálon aratott győzelem jelét a koporsókra, mert a feltámadt Úrtól várták azt, hogy szerettüket részesítse a feltámadásban és az örök életben. A keresztények szemében a halál mindig is egy kapu volt, amelyen keresztül az örök életre juthat a Krisztusban hívő ember.
Szent Ágoston püspök tanítja: „Semmi különös nincs abban, ha valaki hiszi, hogy Jézus meghalt. Így gondolják ezt a pogányok, a zsidók és a bűnösök is, így gondolja mindenki. A keresztények viszont hiszik, hogy Jézus feltámadt a halálból. Ez a lényeges különbség! Ők hisznek Jézus feltámadásában is!”
Mivel Jézus feltámadt a halálból, ezért örök életünk szempontjából létfontosságú az ő személye, a benne való hit és a hozzá való tartozás. Ő keresztény hitünk és életünk középpontja. Az ő feltámadásának köszönhetően tudjuk, hogy a halál nem értelmetlen.
Húsvéti szertartásunk evangéliuma a hajnali eseményeket beszéli el. Asszonyok mennek Jézus sírjához, szívük szeretete vezeti őket. A halottat keresik, őt akarják elsiratni és elvégezni a testen a bebalzsamozást, amire pénteken már nem volt idő. Ezek a cselekedetek hozzátartoznak a gyász feldolgozásához, az események elfogadásához, lelkük megnyugvásához. Azt remélik, hogy közben megnyugszanak, de félelmet keltő számukra, amit a sírnál tapasztalnak. Földrengés támad, majd pedig egy angyal száll le az égből, akinek „olyan volt a tekintete, mint a villám.” A látvány félelmetességére jellemző, hogy „az őrök reszketni kezdtek félelmükben és szinte halálra váltak”, majd pedig otthagyják a sírt, amelynek őrzésével megbízták őket, amikor azt látják, hogy Jézus teste nincs a sírban. Ha az őrök ennyire megijedtek, akkor az asszonyok bizonyára még inkább. De ők nem mennek el, ezért ők kapják elsőként a hírt az Úr feltámadásáról. Az angyal azt is megparancsolja nekik, hogy vigyék el a tanítványoknak Jézus feltámadásának hírét, tehát ők kapják azt a küldetést, hogy a feltámadás első hirdetői legyenek.
Mindannyian, akik keresztények vagyunk és hiszünk a feltámadásban, azt a küldetést kapjuk, hogy a feltámadás örömhírét hirdessük.