2019. március 17. – Nagyböjt 2. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit. 
Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket. 
A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. 
Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak. 
Lk 9,28b-36

Elmélkedés

A dicsőség fényében 
Életünk eseményeinek jelentőségét általában csak utólag, azokra visszatekintve ismerhetjük fel. A történések, események, élmények és találkozások megállíthatatlan folyamára visszaemlékezve tudjuk csak azokat abból a szempontból értékelni, hogy melyek voltak fontosabbak és kevésbé jelentősek, illetve melyek hoztak változást életünkbe. Egy személlyel való találkozás az adott pillanatban ugyanolyannak tűnik, mint bármely más találkozás, de egy idő után, akár évek múlva sorsfordítónak nevezzük, mert életünk ettől kezdve új irányba állt. Egy munkahelyen elhangzott ötlet semmivel sem tűnik fontosabbnak a többi felvetésnél, mégis évek múlva, amikor úgy értékeljük, hogy ez adott új irányt a folyamatoknak, „korszakalkotó” ötletnek nevezzük. Egy háború folyamán senki nem tudhatja, hogy melyik csata lesz a döntő ütközet, ezt majd utólag, a történészek fogják megítélni. 
Az apostolok szemszögéből nézve az az élmény és esemény, amit Jézus színeváltozásakor átélnek, utólag nyeri el igazi értékét. Csak később, az Úr feltámadásának ismeretében és fényében értik meg, hogy a hegyen tulajdonképpen azt a dicsőséget láthatták meg egy rövid időre, amely dicsőségben a feltámadás által fog Jézus részesülni immár örökké tartóan. A három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János nem véletlenül hallgatnak különleges élményükről, ahogyan erről a történet lezárásából értesülünk. Ennek oka egyrészt az, hogy Jézus azt kérte tőlük, hogy feltámadásáig ne beszéljenek senkinek a történtekről. Máté evangéliumában ezt olvassuk: „Amint lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik, hogy senkinek se beszéljenek a látomásról, amíg az Emberfia a halálból fel nem támad” (Mt 17,9). Márk művében is szó szerint ugyanezt olvashatjuk, de ő még azt is hozzáteszi, hogy a három apostol „a dolgot magukban is tartotta, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: feltámad a halálból” (Mk 9,9-10). Jézus tiltó parancsáról Lukács evangélista nem tesz említést. Másrészt amiatt sem beszélhettek élményükről, mert maguk sem értették egészen, mi is történt valójában, a feltámadt Jézussal való találkozások viszont, amikor megdicsőült testben láthatják az Urat, megértetik velük a színeváltozás jelentőségét. 
Amíg tehát a három apostol szemszögéből nézve utólag nyeri el a színeváltozás eseménye a maga értékét, Jézus szemszögéből nézve más a helyzet. Az evangéliumokat olvasva úgy tűnik számunkra, mintha Jézus visszatekintene életének eseményeire, de szüntelenül előre néz, mindig felkészül arra, ami várja őt. Életének bizonyos eseményei előrevetítik azt, ami később fog bekövetkezni. Ebből a szempontból lényeges a mennyei Atya tanúságtétele, ami elhangzik a színeváltozáskor: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Formailag a kijelentés a kiválasztott apostoloknak szól, ugyanakkor Jézus számára is megerősítés: Az Atya mindenkor úgy tekint rá, mint Fiára, és miután Jézus vállalta a szenvedést és a kereszthalált, ezt a fiúi engedelmességet jutalmazta meg azzal, hogy feltámasztotta őt a halálból. 
Nagyböjti utunkon mi is előre tekintünk, az Úr feltámadásának húsvéti ünnepére, valamint még előbbre, saját feltámadásunk napjára. Az Úr színeváltozása és feltámadása erősítse bennünk a feltámadás hitét, és azt a reményt, hogy az örök élet dicsőségébe juthatunk.