2019. június 16. – Szentháromság vasárnapja

Evangélium

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.” 
Jn 16,12-15

Elmélkedés

Isten él bennünk 
A mai napon a Szentháromságot ünnepeljük. Hitünk szerint egyetlen Isten létezik, aki három személy, s ezt a három isteni személyt Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevezzük. Valahányszor keresztet vetünk imádságaink és szertartásaink kezdetén és végén, magunkat a Szentháromságnak ajánljuk. Amikor az egyházi személyek naponta imádkozzák a zsolozsmát, abban minden zsoltár végén a Szentháromságot dicsőítik. Amikor a hívek imádkozzák a rózsafüzért, az egyes tizedek végén szintén elhangzik a Szentháromság dicsőítése. Bizonyos szertartásokon különleges szerepe van a Szentháromság megemlítésének, gondoljunk csak a keresztelésre, hiszen minden gyermeket, illetve némely esetben felnőttet az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében keresztelünk meg. 
A Szentháromság esetében olyan sajátos hittitokról, hitigazságról van szó, amely kereszténységünk jellegzetessége. Isten belső élete, a Szentháromság személyeinek létezése és egymással való kapcsolata, továbbá az isteni személyek tevékenysége és az isteni szeretet kiáradása az ember felé olyan gazdag hittitok, amelyet emberi értelmünk nem képes felfogni. Próbáljuk megfogalmazni, szavakba önteni, amit az isteni kinyilatkoztatásnak köszönhetően megértünk a Szentháromságról, de ezek a szavak nem tudják leírni Isten valóságát. 
Olyan ez, mint amikor Mózes találkozott Istennel az égő csipkebokorban. Hallotta Isten hívását és érezte Isten vonzását. Közeledett az égő csipkebokorhoz, de nem mehetett egészen közel hozzá, nem érinthette meg azt annak lángolása miatt. Saruját levette, tudta, hogy szent az a hely, mert Isten jelenléte szenteli meg. Félretette magabiztosságát és tudását, emberi gőgjét és bölcsességét, büszkeségét és hiúságát. Alázattal és a megismerés vágyával közeledett Istenhez, aki megmutatkozott előtte. Így közeledünk mi is a Szentháromság titkához, körbejárjuk az égő csipkebokrot, engedjük, hogy Isten jelenléte megérintsen minket. Ez a jelenlét olykor éget, a tűz és a láng erejével megtisztítja lelkünket a bűntől, máskor szelíd melegével tölt el, átjárja lelkünket szeretete és jósága. Alázattal és méltatlanságunk tudatában időzünk Isten jelenlétében, s közben felébred, erősödik bennünk a vágy, hogy földi életünk után eljuthassunk a mennybe, ahol színről színre láthatjuk majd őt. 
Gondolatainkat abba az irányba érdemes továbbvinnünk, hogy minden ember az Isten képmása, mindenki neki köszönheti életét. A másik emberre, a felebarátra az Atya úgy tekint, mint szeretett gyermekére. Ő is a Fiú testvére, Jézus Krisztus által megváltott ember. Ő is a Szentlélek temploma, az ő életét is a Lélek szenteli meg. A másik emberben, embertársamban Isten lakik. Hogyan közeledem hozzá? Meglátom-e, tisztelem-e benne Istent? Ha csak emberi hibáit és gyengeségeit veszem észre, akkor nagyon egyoldalú vagyok. Ha rosszat feltételezek róla és elítélem őt cselekedetei miatt, akkor nagyon igazságtalan vagyok. A másik ember iránti előítélet, igazságtalanság és szűkkeblűség saruja nem a lábamat, hanem a szívet szorítja, ezért jobb volna eltávolítanom, hogy szabadon, szeretettel és megbocsátóan közeledjek minden emberhez, tisztelve benne azt a méltóságot, amely abból fakad, hogy Isten képmása s Isten gyermeke. Ez a lelki szint már Isten élete bennem.