2019. november 24. – Vasárnap, Krisztus, a mindenség királya

Evangélium

Abban az időben: Mikor Jézust keresztre feszítették, a nép bámészkodott, a főtanács tagjai pedig gúnyolódtak: „Másokat megszabadított – mondták –, most szabadítsa meg önmagát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.”
Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” – mondták. Felirat is volt a feje fölött: Ez a zsidók királya.
Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Messiás? Szabadítsd meg hát magadat és minket is.” A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi legalább tetteink méltó büntetését kapjuk. De ez semmi rosszat sem tett.” Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor Országodba érkezel.”
Ő ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.”
Lk 23,35-43

Elmélkedés

A mi királyunk
Ma, az egyházi év utolsó vasárnapján, Krisztust, a világmindenség királyát és urát ünnepeljük, amely ünnepet 1925 óta tartjuk meg XII. Piusz pápa rendelkezése alapján. E napon figyelmünk a végső időkre irányul, amely egyrészt ítéletet jelent majd, másrészt Isten országának beteljesedését, a világ újjáteremtését. A végső időkben Krisztus dicsőséges királyként jön el, de nem azért, hogy földi országot alapítson, hanem hogy Isten uralmát valósítsa meg világszerte, azt az uralmat, amely alá minden ember tartozni fog.
Tanulmányaink során sok olyan királyról és uralkodóról tanultunk, akik kegyetlenül és megalázóan bántak alattvalóikkal, háborúkat kezdeményeztek más népekkel, önkényesen hoztak törvényeket, amelyek saját gazdagodásukat és jólétüket szolgálták és semmibe vették a népük érdekeit. Az ilyen királyok nem szolgálni akarták népüket, hanem leigázni, mindenkitől feltétlen engedelmességet követelve. Emellett olyan királyokat is megismertünk a történelemből, akikre méltán lehet büszke népük, gondoljunk csak a szent királyokra, a keresztény uralkodókra, akik életszentségükkel igyekeztek példát mutatni nemzetük tagjainak. A magyarok közül megemlíthetjük Szent Istvánt és Szent Lászlót, valamint Boldog IV. Károly királyokat, de más népeknek is voltak szent királyaik. Említsük meg Szent Henrik német-római császárt, Boldog Gizella magyar királyné bátyját, Szent Vencelt, a csehek védőszentjét, Szent Lajos francia királyt.
Amikor Krisztus királyságára gondolunk, akkor el kell távolodnunk a földi királyok jellemzőitől, azaz mind a rossz, mind a jó királyokról alkotott képtől. A mi királyunk lehajolt hozzánk, amikor emberré lett. Nem akarja, hogy hajlongjunk előtte, de örül annak, ha bűnbánattal elé térdelünk. A mi királyuk szolgálni jött, üdvösségünk és megváltásunk szolgája lett. Nem akar rabszolgaságba kényszeríteni minket, de örömmel elfogadja, ha életünket az ő szolgálatába állítjuk. A mi királyunk nem lovon és hintón járt, hanem gyalog járta útjait. A mi királyunk nem hatalmas palotában lakott, hanem azt sem tudta, hol fogja álomra hajtani fejét. A mi királyunk egy talpalatnyi földet sem birtokolt, mégis őt tekintjük a világ urának. A mi királyunk köntöse nem álruha volt, amelyben a nép közé vegyülve jobban megismerhette az embereket, hanem ő mindig ezt az egyszerű ruhát hordta, de keresztre feszítése előtt még ettől is megfosztották. A mi királyunk nem magas trónról, hanem a keresztről tekintett le ránk. A mi királyunk nem megkorbácsoltatta az engedetleneket, hanem ő vállalta bűntelenül a megkorbácsolást. A mi királyunk fejét nem drágakövekkel ékesített aranykorona díszítette, hanem töviskorona sebezte. A mi királyunk nem építtetett magának díszes síremléket, amelyet a későbbi nemzedékek iránta való tiszteletből felkeresnek, hanem feltámadt és egy üres sírt hagyott maga után.
Az ünnep evangéliuma szerint a mi keresztre feszített királyunk azt ígérte a vele együtt felfeszített egyik embernek, hogy még aznap vele lesz a mennyben. A mi királyunk a mennyben uralkodik és oda hív minket.