2016. november 13. – Évközi 33. vasárnap

Abban az időben: Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: „Én vagyok”. És: „Elérkezett az idő.” Ne kövessétek őket. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!”
Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen. De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.”

Lk 21,5-19

Elmélkedés:

A végső idők megújulása
Az egyházi év hamarosan véget ér, és adventtel elkezdődik az új. A mai vasárnap evangéliuma a végső időket vetíti elénk, amely valamikor a jövőben fog bekövetkezni. A jelképek, amelyekről Jézus beszél, azt sugallják, hogy a világ véget fog érni, de el fog kezdődni egy új világ, s e megújulás az isteni tevékenységnek köszönhető. A megújulás az egész teremtett világot és az emberiséget is érinti.
Egyes keresztények nagyon szeretnek rettegni és félni. Önkínzó élvezettel olvassák újra és újra Jézus jövendöléseit a világ végéről, az emberi gonoszság elszabadulásáról és a természeti csapásokról. Mintha csak örömüket lelnék a félelemben és borzongásban, közben pedig magukban ismételgetik: „Igen, ez a világ megérett a pusztulásra! Bárcsak Isten haragja minél előbb elpusztítaná a világot!” Lehet, hogy valakinek a lelki világában nagy sötétség uralkodik és lehet, hogy gondolatai állandóan a káosz és a pusztítás körül járnak, de ne várja senki azt, hogy Isten az ő legsötétebb vágyait fogja megvalósítani a végső időkben!
Évekkel ezelőtt egy újságban olvastam egy Jézus életét bemutató színdarabról. A darab hagyományos módon mutatta be Jézus alakját, születésétől egészen a haláláig. A végén keresztre feszítették a Golgotán, majd halála után testét levették a keresztről és egy hegyoldal barlangjában eltemették. A színpad elnéptelenedett, a zene elhalkult, a világítás is a minimálisra csökkent. A nézőközönség feszült csendben várta, hogy a feltámadt Jézus megjelenik a dicsőség fényében, de nem ez történt. Egyszer csak a hegyoldal és a színfalak mögül hétköznapi ruhába öltözve léptek elő a színészek, gyerekek, felnőtt férfiak és nők, idősebbek, de nem felsorakoztak a színpadon, hogy meghajoljanak, hanem a nézőközönség közé indultak leültek az üres székekre vagy a sorok közti lépcsőkre. Ezzel fejeződött be az előadás.
Megjegyeztem ezt a jelképet. Jézus feltámad az egész emberiségben. Bennünk, emberekben él tovább a világ végéig. Mennybemenetele után is köztünk van Jézus. Jelen van a szentségekben, különösen is az Oltáriszentségben, jelen van tanításában, jelen van Szentlelke által, jelen van a közösségben, az Egyházban, jelen van bennünk. Amikor a „végső időkre” gondolunk, akkor ne úgy képzeljük el azt, hogy majd Isten mindent elpusztít, hanem egészen egyszerű módon megújít mindent. Mi pedig „felállunk az egyik asztaltól és leülünk egy másikhoz.”
A végső időkről szóló látomását Szent János apostol így fogalmazza meg a Jelenések könyvében: „Akkor új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger is megszűnt. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem leszáll a mennyből, Istentől” (Jel 21,1-2). Miként az idők kezdetén a teremtés és az idők teljességében a megváltás, ugyanúgy az idők végén az újjászületés, a megújulás is Isten műve. A megújulást hozó Isten bevezet a feltámadás által az új világba, ahol örökké együtt élhetek vele. Ostobaság volna félelemmel várni, rettegéssel készülni erre a napra, amikor örömmel is várhatom, hiszen ez lesz újjászületésem kezdete.