2020. július 19. – Évközi 16. vasárnap

Evangélium

Abban az időben: Jézus egy másik példabeszédet is mondott a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint amikor egy ember jó magot vetett a földjébe. Míg az emberek aludtak, jött az ellenség, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés kikelt és kalászba szökkent, felütötte fejét a konkoly is. Akkor a szolgák odamentek a gazdához, és megkérdezték: „Uram, te ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?” Az így válaszolt: „Ellenséges ember műve ez.” A szolgák erre megkérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Ő azonban így felelt: „Nem, nehogy a búzát is kitépjétek, amikor a konkolyt kiszeditek! Hagyjátok, hadd nőjön az aratásig mindkettő. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt gyűjtsétek össze, kössétek kévébe, hogy elégessük, a búzát pedig hordjátok a magtáramba!”
Azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: „A mennyek országa olyan, mint a mustármag, amelyet egy ember elvetett a földjébe. Bár kisebb ez minden más magnál, mégis, amikor felnő, nagyobb minden veteménynél. Fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai és ágai között fészket raknak.” Végül ezt a példabeszédet mondta nekik: „A mennyek országa olyan, mint a kovász, amelyet fog az asszony, belekever három véka lisztbe, és az egész megkel tőle.”
Mindezt példabeszédekben mondta el Jézus a sokaságnak, és példabeszéd nélkül nem mondott nekik semmit, hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott: Példabeszédekre nyitom ajkamat, s hirdetem, mi rejtve volt a világ kezdetétől.
Akkor elbocsátotta a tömeget, és hazament. Tanítványai pedig odajárultak hozzá és kérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Erre ő ezekkel a szavakkal válaszolt: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki ezeket elveti – az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzre vetve elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjék össze országában mindazt, ami botrányos, és minden törvényszegőt. Ezeket tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Az igazak pedig mint a nap, ragyogni fognak Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg!”
Mt 13,24-43

Elmélkedés

Isten türelmes
Az elmúlt vasárnap a magvetőről szóló példabeszédet olvastuk, amelyben négyféle talaj, az útszél, a köves föld, a bogáncsos talaj és a kiváló termőföld szemléltette, hogy az emberek milyen módon fogadják a krisztusi tanítást, és tudnak-e termést hozni.
A mai vasárnap ismét egy példabeszédet olvasunk az evangéliumban, amely hasonló témájú, de más a mondanivalója. Itt már nem csak a jó magról, hanem a gyomnövényről is szó van, illetve a vetésen kívül az aratásról is szó esik. Lényeges, hogy a jó magot és a gyomnövény magját nem ugyanaz a személy veti el a földbe. A jó mag a gazdától, a termőföld tulajdonosától, a rossz mag az ellenségtől származik. A jó mag elvetése nappal, a rossz magé este történik, s ez utóbbi tevékenységről kezdetben nincs tudomása a gazdának. A probléma csak később derül ki, akkor, amikor már kikel a növény és persze mellette a gyomnövény is. Ami ezután történik az ellentétes a mi elvárásainkkal és elképzeléseinkkel. A gazda azt mondja, hogy nem kell azonnal kiszedni a konkolyt, erre majd csak az aratáskor fog sor kerülni. Azonnal azt mondjuk erre: De hiszen ezt senki nem így csinálja! Ennek így semmi értelme sincs! Nem szokás megvárni, hogy a gyom megnőjön és elszaporodjon! Így gondolkodunk mi. Így tennénk mi ebben a helyzetben, de megszokhattuk már, hogy Isten másként gondolkozik és cselekszik, nem az elvárásainknak megfelelően. Mi azonnal cselekednénk, rögtön megszüntetnénk a problémát, Isten azonban türelmes, nem siet. Türelmét akkor tudjuk megérteni, ha emberekre vonatkoztatjuk a tanítást. Egy gyomnövényből ugyan soha nem lesz jófajta búza, ilyen bravúrra a természet nem képes, de abból az emberből, aki egy időre a gonosz befolyása, uralma alá kerül, még lehet jó ember, még megváltozhat az élete. Isten azért türelmes, mert a változásra, a megtérésre vár.
Mivel az Isten országa az Egyházban nyilvánul meg és az Egyház Krisztustól kapott küldetése az, hogy az idők végezetéig az Isten országának örömhírét hirdesse, ezért a konkolyról és a búzáról szóló példabeszédben megjelenik a krisztusi közösség. E közösség tagjai az életszentségre törekszenek, ezért is nevezhetjük az Egyházat szentnek, de nem mondható el, hogy valamennyien eljutottak az életszentségre. El kell ismernünk, hogy az Egyház tagjainak is vannak bűnei. A keresztény emberek is bűnöket követnek el, mint mások. El kell ismernünk, hogy sokszor evilági módon gondolkodunk és a világias gondolkodás nyilvánul meg életvitelünkben is, ugyanakkor állandóan keressük az odafönt valókat, azaz a földi életből a menny felé törekszünk. Az Egyház tagjaiként olykor árnyékos, máskor fényes arcunkat mutatjuk a világ felé. Az egyik oldalról megtapasztaljuk a gyarlóságot, a bűnöket és az esendőséget, amelyek lehúznak bennünket, de a másik oldalról, Isten részéről bőségesen részesülünk a kegyelemben, amely szüntelenül felemel bennünket. Közösségünkben emberi és isteni elemek egyaránt jelen vannak. Jézus hasonlata szerint mondhatjuk, hogy számos esetben konkoly keveredik a búza közé. Sem ennek a kettősségnek azonnali felszámolása, sem az ítélkezés nem a mi feladatunk.
Soha nem mondhatunk le arról a vágyról és törekvésről, hogy megújítsuk közösségünket, azaz ne a bűn, hanem a kegyelem irányítson minket, s így győzzük le a jóval a rosszat! Isten türelméből megtanulhatjuk: Érdemes esélyt adni az embereknek, hogy megváltozzanak!