2020. november 22. – Vasárnap, Krisztus, a mindenség királya

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, s nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem; s ti nem látogattatok meg engem!” Erre ők is megkérdezik: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre? Ő pedig ezt feleli majd nekik: Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek! Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46

Elmélkedés

Igazságos ítélet
A mai napon Krisztust, a mindenség királyát ünnepeljük, ez az egyházi év utolsó vasárnapja, a jövő vasárnaptól megkezdődik az advent. Egy kicsit megfoghatatlan számunkra ez az ünnep. A liturgikus év folyamán Jézus életének eseményeire emlékezünk születésétől a mennybemeneteléig, és ezeket az eseményeket mind könnyen el tudjuk képzelni. De mit kezdjünk azzal, hogy Jézus a világmindenség királya? Egyszerű emberek vagyunk, nem vagyunk sem uralkodók, sem királyok szolgái, ezért nem érint meg minket érzelmileg Krisztus királyságának gondolata. Az ünnep nem egy megtörtént múltbeli eseményre mutat, hanem a legtávolabbi jövőre, az idők végére, ami szinte beláthatatlan számunkra. Nem nagyon kelti fel érdeklődésünket az, hogy mi lesz a világ sorsa ezer év vagy egymillió év múlva, vagy még később, mert az foglalkoztat bennünket, hogy mi történik a jelenben, milyen feladataink lesznek holnap, a jövő héten vagy egy év múlva ilyenkor, de akkor már nagyon messze járnak gondolataink. Sokan talán átsiklanak az ünnep fölött. Legyünk túl rajta, zárjuk le az egyházi évet, aztán jöjjön végre a hangulatos advent!
Könnyen átlépnénk az ünnepen, de az evangéliumi történet váratlanul szíven üt minket. A leírás a végső ítéletet állítja elénk, úgy, ahogyan azt Jézus elmondja. Magunk előtt látjuk a bírót, aki szinte meg sem szólal, kezével int, hogy kik menjenek jobbra és kik balra, de mintha e kézmozdulat nélkül is mindenki tudná, hogy merre kell mennie. Nincs ellenvetés, senki nem tiltakozik az ítélet ellen, senki nem akar átkerülni inkább a másik oldalra. Erre bőven lett volna lehetőség korábban, de a határidő lejárt, mindenki oda jut, amilyen úton haladt. Az ítéletet mindenki igazságosnak tartja, mert a mindenkihez igazságos Isten hozta. Nincs kérdés, hogy „Miért ezt érdemlem?” Saját múltjára, földi életére visszatekintve mindenki tudja, hogy mit érdemel, mert Isten az igazságos bíró, mindenkinek megadja azt, hogy saját életét igazságosan és ne elfogultan, ne önmagát könnyen felmentve ítélje meg. Egyesek jobbra, mások balra mennek. A jók és a rosszak. Az Istent elfogadók és az őt elutasítók. Akik Jézust tekintették életük Urának, és akik a maguk urai akartak lenni. A megdicsőültek és az elkárhozottak.
Nem lehet kétségünk afelől, hogy ez a nap, a végső ítélet napja mindannyiunk számára egyszer el fog jönni. Halálunk után Isten fogja megítélni életünket, és ő fogja igazságosan megítélni, hogy mit érdemlünk: üdvösséget vagy kárhozatot? Azt is tudjuk, hogy Isten irgalmas, megbocsátja bűneinket és mulasztásainkat, de ez ne ébresszen bennünk elbizakodottságot! Ne reménykedj Isten irgalmában, ha evilági életedben sem hittél igazán benne és nem kértél tőle bocsánatot! Számíthatunk a megbocsátásra, de az igazságosság is érvényre fog jutni az ítéletben.
A végső ítéleten az igazak jutalomban részesülnek, a gonoszok büntetésre számíthatnak. Jézus pontosan felsorolja, hogy mit fognak számon kérni tőlünk. Jutalomban azok részesülnek, akik enni adnak az éhezőknek, inni adnak a szomjazóknak, ruhát nyújtanak a ruhátlanoknak, meglátogatják a betegeket, egyszóval: irgalmasságot gyakoroltak embertársaikkal. Ezek az irgalmas cselekedetek azért értékesek Isten szemében, mert Jézusért, Jézus iránti szeretetből teszünk jót a rászorulókkal. Jézus ezt mondja majd: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” (Mt 25,40). Gondoljunk arra, hogy a mennybe azok juthatnak, akik Krisztus arcát felismerik másokban.