2021. március 14. – Nagyböjt 4. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”
Jn 3,14-21

Elmélkedés

Az élet forrása
Nikodémussal folytatott beszélgetése során Jézus feltárja Isten üdvözítő tervét és a megváltás titkát. Érdemes tehát odafigyelnünk a mai evangélium kijelentéseire, mert azok nem csak Nikodémus tudását, hanem a mi hitünket is gazdagítják. Jézus először arra az ószövetségi eseményre emlékeztet, ami az Egyiptomból való kivonulást követően, a pusztai vándorlás idején történt. Isten azzal büntette a lázadó népet, hogy kígyókat küldött rájuk, amelyek marása halálos volt. De aztán Isten felajánlotta az élet, a szabadulás lehetőségét is. Mindazok, akik feltekintettek arra a rézkígyóra, amelyet Mózes egy magas fára állított, megmenekültek. Ha az ember felemeli a fejét és magasra néz, Isten új lehetőséget kínál számára. Nem kötelező feltekinteni, de ott van az ember számára egy látható jel, egy elérhető lehetőség. Az emberi szabadság az egyik legértékesebb ajándék, amit Isten ad nekünk! Döntést hozunk egy pillantásról, egy feltekintésről, egy találkozásról, tehát arról, hogy elfogadjuk-e Istentől a szabadulás új lehetőségét. Jézus keresztje, mint az üdvösség jele a magasba emelkedik, hogy mindazok számára, akik az életet és az örök életet választják feltekinthessenek rá.
Majd a következőket mondja az Úr: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
A mennyei Atya szeretetét az ő Fián keresztül tapasztaljuk meg. Jézus személyében egészen közel, emberközelségbe jön hozzánk Isten szeretete.
Jézus jelenléte a végső számadáskor ítéletet jelent a hitetlenek, a hitet visszautasítók, az Isten szeretetét megtagadók számára. De nem fog ítélkezni azok fölött, akik hisznek benne. Jézus jól ismeri az emberi szív törékenységét és tudja, hogy az ő arca, amely elsötétülhet a mi arcunkon, ismét világos, ragyogó lehet. Az élet logikája nem ismeri a halált: Isten, aki maga az élet és minden élet forrása, nem tudja és nem is akarja elpusztítani azt, amit ő maga teremtett, mert ez azt jelentené, hogy elpusztítja önmagát. Isten életet teremt, és ő adja az örök életet, az örök boldogságot is. Aki hisz Jézusban, az elfogadja az életet, elfogadja a feltámadást, elfogadja a lelki újjászületést.
Egy gyönyörű kert sivataggá válik, ha nem öntözik, a virágok és a növények elszáradnak, ha nem kapnak éltető vizet. Az emberi lélek is sivataggá változik, ha elvonja magát Istentől, az élet forrásától, és kiszakítja magát az Istennel való szeretetkapcsolatból. Sivataggá, élettelenné változott lelkünkben csak a mérges kígyók tanyáznak, a kísértő, a gonosz lélek szolgái. Az ember teljesen szabad. Dönthet úgy, hogy a sivatagban akar élni, de hamar rá fog döbbenni, hogy itt valójában nincs élet. Isten nélkül csak pusztulás van, de élet nincs.
Ha valaki belátja, hogy eltávolodott Istentől, megsértette őt bűneivel és tiszta szívből megbánva a szentgyónásban megvallja azokat, akkor biztosan számíthat Isten megbocsátó irgalmára. Nem kell félni Istentől, hiszen ő jóságos és irgalmas, és éppen az bizonyítja az ő szeretetét, hogy kész megbocsátani nekünk. Nem akar ránk örökké haragudni, hanem eltörli vétkeinket. Nem büntetni akar, hanem új lehetőséget ad, hogy tiszta lappal folytassuk életünket. A bűn mindig a lélek halála. Lelkünk halott állapotából Krisztus kelt életre bennünket. Nem a magunk erejéből tudunk felkelni, hanem Krisztus segítségével! Nem tudunk saját erőnkből megszabadulni a bűntől, hanem Krisztus szabadít meg minket! Nem üdvözíthetjük magunkat, hanem Krisztus a mi megváltónk adja nekünk az örök életet. Egyedül őbenne van üdvösségünk.