2021. május 9. – Húsvét 6. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!
Jn 15,9-17

Elmélkedés

Növekedni a szeretetben
A mai vasárnap evangéliuma az isteni szeretet titkába enged bepillantást. Jézus azzal a szeretettel fordul felénk, amellyel őt szereti a mennyei Atya. Két dolgot kér: egyrészt viszonozzuk szeretetét, azaz szeressük Istent, másrészt emberi kapcsolatainkban ennek a szeretetnek a megélésére, továbbsugárzására törekedjünk. Mi lehetne nagyobb Krisztus szereteténél, aki az életét áldozta fel értünk? Az ő szereteténél nagyobbat nem kaphatunk egyetlen embertől sem, ezért semmit sem helyezhetünk elébe. Nem szerethetünk senki mást jobban, mint aki bennünket a legjobban szeret! Mert válaszolhatunk-e másként Krisztus önfeláldozó és mértéket nem ismerő szeretetére, mint azzal, hogy ő az első az életünkben és őt szeretjük a legjobban? Hiába is keresnénk, nem találunk olyan személyt, aki Jézusnál jobban szeret bennünket!
Sokak számára furcsának tűnik, hogy Jézus parancsba adja a szeretet gyakorlását, amely parancs egyaránt szól egykori tanítványainak és nekünk is, az ő követőinek. De hogyan lehet megparancsolni bárkinek is azt, hogy szeresse a másik embert? Hogyan kell ezt értenünk? Fontos, hogy ebben az esetben nem egy kívülről jövő, tőlünk, emberi létünktől és személyiségünktől idegen parancsról van szó, hanem jóval többről, egy szívünkbe írt törvényről, parancsról, mert Isten, aki maga a szeretet, a saját hasonlatosságára teremtette meg az embert, s ezért a szeretet törvénye és képessége mindannyiunkban benne él. Aki már legalább egyszer megtapasztalta életében Isten szeretetét, az belső ösztönzést, belülről, a szíve, lelke mélyéről fakadó késztetést érzett arra, hogy a szeretetet tovább kell adnia. Mintha a lelkünk mélyéről parancsolná valami nekünk, hogy osszuk meg a szeretetet, adjuk tovább Isten szeretetét.
Az igazi szeretet soha nem merül ki szavakban, hanem konkrét tettekben nyilvánul meg. Ez vonatkozik az Atya szeretetére az emberiség iránt, Krisztus szeretetére irántunk, és ennek kell vonatkoznia a mi szeretetünkre is mind Isten, mind embertársaink felé. Lássuk be: napjainkban nem elég az, hogy elutasítjuk a bosszúállást, a gyűlöletet és az erőszakot, hanem tanúságot kell tennünk Isten jelenlétéről, a szeretet jelenlétéről a világban. A keresztény ember elmondhatja, hogy hitt Isten szeretetének. Megérezte és megtapasztalta Isten szeretetét. És megkísérli minden nap viszonozni ezt a szeretetet azzal, hogy továbbadja, amikor minden emberben Krisztust szereti.
Ugyanakkor a szeretet mindig titok marad számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. Azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely megérteti a másik emberrel, hogy szeretjük őt, mert ez a tett az önzetlen szeretetünknek a jele.
Isten szeretetének megtapasztalása örömöt ébreszt a szívünkben. Jézus arról beszél a mai evangéliumban, hogy az ő öröme teljessé válik mindazokban, akik az ő szeretetében élnek. Az öröm abból fakad, hogy érzem: Isten szeret engem, találkozni akar velem. Szintén örömöt érezhetek akkor, ha megtapasztalom, hogy a szeretet célba ér, megérinti a másik ember szívét. A találkozás nem csak érzelmet, a szeretet érzését ébreszti bennem, hanem megmozgatja értelmemet és akaratomat is. Értelmemmel ugyanis belátom, hogy az engem szerető Isten jót akar nekem, sőt a legfőbb jót, az üdvösséget, az örökké tartó együttlétet ővele. Akaratom pedig elfogadja ezt az isteni akaratot. Az érzelmi meghajlás, az értelmi párbeszéd és akaratom meghajlása által növekszem a szeretetben, Isten szeretetében.