2021. június 13. – Évközi 11. vasárnap

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34

Elmélkedés

A mag növekszik
A mai evangéliumban két példabeszédet hallottunk Jézustól. Az első hasonlat a magvető emberről szól, aki becsülettel elvégzi munkáját és utána jogosan várja, hogy Isten megáldja tevékenységét, a föld termést hozzon. A második példázatban a kicsiny mustármag hatalmasra növekszik.
Mindkét példázat Isten országáról szól, amely kicsiny magként kezdi életét, s aztán az ember számára titokzatos módon, de valójában az isteni közreműködésnek köszönhetően állandóan növekszik. Sokan talán nem látják ezt a növekedést. Nem érzékelik, hogy Isten jósága jelen van a világban és nem veszik észre a lelki fejlődés jeleit. Ők bizonyára úgy gondolják, hogy az isteni üzenet hirdetése nem hoz gyümölcsöt az emberi szívekben, és állandóan csak keseregnek, hogy az Egyház nem tudja felmutatni napjainkban azokat az értékeket, amelyek biztos támpontot jelentenek az emberek életében. Ők azok, akik fiatalkorukban és később is állandóan csak keresik életcéljukat, de sosem találják meg azt. Ezzel szemben mások egészen másként látják a világot. Nap mint nap észreveszik, hogy mivel segíti őket, családjukat vagy a környezetükben élőket az Isten kegyelme. Ők észreveszik a csendben történő lelki növekedést, mert nem látványos eredményeket várnak. Ők magukat akarják jó talajnak előkészíteni az isteni tanítás befogadására és készségesen követik azokat az útmutatásokat, amelyekben felismerik Isten vezetését. Ők látják, hogy az Egyház közössége képes a szüntelen megújulásra, és észreveszik a Szentlélek működése nyomán fakadó virágokat. Ők felismerik életük célját és értelmét, mert Istenre merik bízni magukat.
Kétféle látásmód, kétféle gondolkodásmód, kétféle életvitel. Pedig mindannyian ugyanabban a csodálatos világban élünk, mindannyiunknak éppen annyi éltető napfényt ad az Isten, mindannyiunkra ugyanúgy esik Isten áldásaként a jótékony eső. Igaz, mindezt mások talán így mondanák: Mind ugyanabban az elátkozott világban élünk, mindannyiunkat ugyanúgy éget az Isten napja, mindannyiunkra ugyanúgy esik a soha megállni nem akaró eső. Kétféle látásmód, kétféle életvitel. Pedig a magot, a jó magot mindenki szívébe elülteti az Isten. Csak rajtam múlik, hogy örökre eltemetem-e magamban vagy termést hozok. Rajtam múlik, hogy növekszik-e bennem és általam Isten országa.
A magvető története az igehirdetést, az örömhír terjesztését is szemlélteti. Kifejezetten ilyen mondanivalót sugall Jézusnak egy másik magvetőről szóló tanítása, amely szerint a magok egy része az útszélre, bogáncsok és kövek közé hull, míg a többi mag jó földbe kerül, s csak ez utóbbiak hoznak bőséges termést (vö. Mt 13,3-23). Amikor azt hangsúlyozzuk, hogy szem előtt kell tartanunk, hogy kiknek hirdetjük Isten üzenetét, akkor nem a hallgatóság körét akarjuk leszűkíteni, hiszen az ő örömhíre mindenkinek szól. Inkább arról van szó, hogy azt tegyük, amit Isten kér tőlünk, amire megbízást kaptunk. Ne akarjunk a magunk elképzelései után menni, hanem az Úr akaratának megfelelően hirdessük tanítását. Ne legyünk önmagunk ellenségei! Ne elégedjünk meg fél eredményekkel! Ne okoskodjunk és ne legyünk lusták! Az igehirdetés feltételeit az szabja meg, aki megbíz minket ezzel. Ha azt tesszük, amit ő kíván, akkor a ránk bízott szolgálat elvégzése után nyugodt lelkiismerettel várhatjuk, hogy Isten kegyelme meghozza gyümölcsét az emberi szívekben.