2021. augusztus 1. – Évközi 18. vasárnap

Evangélium

Abban az időben: Amikor a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”
„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek – őt ugyanis az Atya igazolta.”
Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
De ők így folytatták: „Hát te milyen csodajelet teszel, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.”
Jézus erre így szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi égi kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak.”
Erre így szóltak hozzá: „Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.”
Jn 6,24-35

Elmélkedés

Elégedettség vagy teljesség?
A mai evangélium előzménye a csodálatos kenyérszaporítás, amely esemény alkalmával nagy számú nép, több ezer ember lakott jól a Jézus által adott kenyérből a pusztában. Minél látványosabbak a csodák, annál inkább keresik az emberek az újabbakat, ezért Jézus egyre nehezebben tud velük szót érteni. Világosan látja, hogy milyen ok vezeti a népet. Ettek a kenyérből, most még több kenyérre vágyakoznak és mellette még nagyobb szenzációra. Az emberek szenzáció-éhségét azóta sem lehet csillapítani semmiféle csodával, semmilyen rendkívüli dologgal. Jézus viszont nem akar belemenni ebbe a játékba, nem mutat újabb csodajelet azok számára, akik ezt kérik tőle. A beszélgetést lelki irányba igyekszik terelni, elkezd tanítani az örök élet kenyeréről. Miközben a jelenlévők újra és újra visszagondolnak az előző nap csodájára, tehát visszafelé, a múlt felé tekintenek, ő a jövő felé néz, egy jövőbeli eseményről beszél. Azt állítja, hogy majd az Emberfia olyan kenyeret fog adni, „amely megmarad az örök életre.”
Erre az ígéretre az a reakció a nép részéről, hogy bizonyítékot akarnak, egy újabb csodát. Ez azt mutatja, hogy Jézust tulajdonképpen eszközként akarják felhasználni saját vágyaik teljesítéséhez. Ha éhesek és kenyeret kívánnak tőle, akkor adjon kenyeret. Ha szomjasak, adjon rögtön vizet. Ha terhesnek tartják a rómaiak uralmát, akkor szabadítsa meg a népet az elnyomástól. Ezek az elképzelések a korabeli elvárásokat tükrözik a Messiással szemben. Mi ugyan nem egy messiás-váró korban élünk, de ugyanez a kísértés nálunk is jelentkezik. Mégpedig abban a formában, hogy Istent felhasználjuk kéréseink teljesítésére. Ha egészségért imádkozunk hozzá, akkor kerüljön el minket mindenféle betegség. Ha szegénynek tartjuk magunkat és gazdagságra vágyunk, akkor Isten adjon nekünk nagy vagyont. És persze csodálkozunk és felháborodunk, amikor Isten nem teljesíti ezeket a vágyainkat. Jó volna végre megértenünk, hogy Jézus nem napi öt zsemlét és két sült halat akar nekünk adni, hanem az örök élet kenyerét. Jó volna megértenünk, hogy azt szeretné, ha a földi dolgok tekintetében az isteni gondviselésre bíznánk magunkat. Jó volna végre felismernünk, hogy a tanítványi élet nem napi háromszori ingyenes étkezést jelent, hanem a szeretet jócselekedeteinek, az irgalmasság tetteinek gyakorlását részünkről.
Úgy tűnik, hogy az egykori hallgatóság kezd valamit megérteni és felébredt bennük a vágy, hogy elfogadják Isten ajándékát. Már nem követelőzőek, hanem elfogadóak. Ekkor mondja Jézus: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.” Ez a kijelentés új távlatokat nyit az ember számára, legalábbis a lelki javakra vágyakozó emberek számára, akik nyitottak Isten és az ő szeretete előtt. Ha Jézus Istentől származik, akit ő Atyjának nevez, akkor képes minket elvezetni az Atyához, bekapcsolni minket Isten szeretetébe. Egyedül Isten közelében találjuk meg életünk biztonságát.
Befejezésül még egy gondolat: Isten nem az elégedettség, a megelégedettség érzését akarja bennünk kelteni, hanem a teljesség érzését. Ha naponta zsemléket osztogatna, akkor néhány darab után azt mondanánk, hogy elég, ne adjon többet, mert képtelenek vagyunk többet enni. Ha anyagi javakat, pénzt, vagyont adna, akkor viszont soha nem mondanánk, hogy elég, birtoklási vágyunk betöltetlen maradna. Isten egészen mást ad nekünk, önmagát. Jézus önmagát adja nekünk az Oltáriszentségben. És a vele való egyesülés a szentáldozásban nem az elégedettség, hanem a teljesség érzése.