Napi evangélium

2017. január 8. – Vasárnap, Urunk megkeresztelkedése

Abban az időben: Jézus elment Galileából a Jordán (folyó) mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék nála. János azonban tiltakozott: „Neked kellene megkeresztelned engem, és te jössz hozzám?” Jézus azonban így szólt: „Hagyd ezt most, mert úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos.” Erre János engedett neki.
Jézus pedig megkeresztelkedett. Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az ég, és látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni. És íme, hang hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!”

Mt 3,13-17

Elmélkedés:

Jézus is megkeresztelkedett
A mai vasárnapon Urunk megkeresztelkedését ünnepeljük. Az esemény nem Jézus gyermekkorában történt, miként napjainkban az a szokás, hanem Jézus nyilvános működésének kezdetén, azaz mintegy harminc esztendős korában. A megkeresztelkedés eseményéről Máté evangélista rendkívül röviden számol be, egyetlen tényszerű mondatban foglalja össze a lényeget: „Jézus megkeresztelkedett.” Ezt Jézus és Keresztelő János párbeszéde előzi meg és a mennyei Atya tanúságtétele zárja le.
Keresztelő János tiltakozása, miszerint nem neki kellene megkeresztelnie Jézust, hanem éppen fordítva, jelzi azt, hogy az első keresztény közösség tagjai számára magyarázatra szorult Jézus keresztelkedése. A kérdés így merülhetett fel: Miért volt szükség arra, hogy a többi bűnöshöz hasonlóan Jézus is megkeresztelkedjen? Ha a keresztség a bűnbánat jele volt, akkor miért kérte Jézus, akinek nem volt egyetlen bűne sem? Máté evangélista erre a kérdésre nem ad választ. Az egyházi hagyománynak megfelelően azt válaszolhatjuk, hogy Jézus ilyen módon fejezte ki együttérzését, szolidaritását a bűnös emberekkel. Bűntelen létére is vállalja azt, hogy a bűnös emberekhez hasonlóan alámerüljön a Jordán folyó vizébe. Jézus bűnösökkel való együttérzését Lukács evangélista fejezi ki a legtalálóbban, amikor ezt írja: „Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, Jézus is megkeresztelkedett” (Lk 3,21). Nem csupán egy időbeli megjelölés ez, hanem Jézus közösségvállalására való egyértelmű utalás.
A mennyei Atya tanúságtétele egy másik oldalról is megvilágítja Jézus keresztségének értelmét. Az égből hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” Az Atya ünnepélyesen bemutatja a Fiút, mint az ő küldöttét. Jézus nem csupán Isten engedelmes szolgája, aki egész életében az Atya akaratát teljesíti és ezt teszi akkor is, amikor vállalja a szenvedést és a kereszthalált, hanem Fiú is, akit majd az Atya megdicsőít engedelmességéért, a megváltás beteljesítéséért azáltal, hogy feltámasztja őt a halálból. Jézus soha nem tekintett úgy istenfiúságára, mint valamiféle kiváltságra, hanem szolgálni akart egész életében és életével. Isteni hatalmával nem büszkélkedni, hivalkodni akart, amikor csodákat tett, hanem nagy alázattal imádkozott az Atyához és neki adott hálát minden csodáért. Az engedelmesség, az alázat és a szolgálatkészség lelkületéről a harmadik isteni személy, a keresztelkedéskor galamb alakjában leszálló Szentlélek gondoskodik.
Befejezésül említsünk meg még egy szempontot, amely megmagyarázza az Úr keresztelkedésének értelmét. Jézus úgy gondol saját halálára, mint végső keresztelkedésre. „Keresztséggel kell megkeresztelkednem, és mennyire vágyom utána, amíg be nem teljesedik!” (Lk 12,50). Itt értjük meg a keresztség és a kereszthalál kapcsolatát. Bár Jézus bűntelen volt, mégis megkeresztelkedett, élete végén pedig eltűrte, hogy a „bűnösök közé sorolják”, azaz vállalta a kereszthalált, ami a legnagyobb bűnözők büntetése volt. A vízből való felemelkedése utalás a feltámadásra, új életének kezdetére.