2021. szeptember 12. – Évközi 24. vasárnap

Evangélium

Abban az időben Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának vidékére. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „Te vagy a Messiás!” Ekkor Jézus a lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak erről senkinek.
Ezután arra kezdte tanítani őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Ezt egészen nyíltan megmondta. Erre Péter félrevonta és szemrehányást tett neki. De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon.”
Majd összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.
Mk 8,27-35

Elmélkedés

Krisztus a vezetőnk
Hatalmas hullámvasútként jellemezhetnénk Péter apostol lelkiállapotát. Az egyik pillanatban a legmagasabb ponton van és csodálatos hitvallást tesz arról, hogy Jézus a Messiás, aztán a következő percben már a legnagyobb lelki mélységbe zuhan, ami Jézus kemény, korholó szavait váltja ki: „Távozz tőlem, sátán, mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon.” Jézus megpróbálja elmagyarázni tanítványainak, hogy messiási küldetésének része lesz az elutasítás az emberek részéről, a szenvedés és a halál. Péter számára mindez elfogadhatatlan. Ő és bizonyára a többi apostol is egészen másként képzelik a Messiás uralmát, dicsőségre, királyságra gondolnak. Péter most még gyenge, de később sziklaszilárd lesz a hite.
Jézus követése azt jelenti, hogy el kell fogadnunk azt a tényt, hogy a mennyei Atya akarata az volt, hogy az ő Fia, Jézus a szenvedés és halál vállalásával váltson meg bennünket. Nem érdemes azon töprengeni, hogy miért nem talált ki más módot Isten. Félre kell tennünk emberi gondolatainkat, hogy megérthessük Isten szándékát! Azt az isteni szándékot, amely megengedte az emberi gyűlölet tombolását, megengedte a keresztre feszítést azért, hogy a szeretet legnagyobb jelét adja. Isten irántunk való szeretetének a legnagyobb tanújelét ismerhetjük fel abban, hogy Isten Fia értünk szenvedett és értünk halt meg a keresztfán. Miért pont így történt? Mert az élet feláldozása a szeretet legnagyobb kifejezése. Ha tagadnánk Jézus szenvedésének és halálának értelmét, akkor a sátán oldalán állnánk.
Krisztus tanítványának nem csak azt kell elfogadnia, hogy az Úr szenvedett, hanem azt is, hogy minden ember életében, a mi életünkben is vannak szenvedések és nehézségek. Ha elutasítjuk a szenvedéseket, akkor visszautasítjuk hitünk próbatételeit. Minden emberi gyötrelem és szenvedés lehetőséget hordoz magában, annak lehetőségét, hogy Isten megtisztítson minket. Egyetlen ember számára sem lehet élettér a szenvedés, de a szenvedések vállalása elvezet minket Istenhez, mert ezek a lelki tökéletesedés útjának fontos állomásai. Ha nem fogadjuk el és nem hordozzuk életünk keresztjeit, akkor a sátán oldalára állunk.
Az evangéliumi rész befejező szavai arra bátorítanak minket, hogy keresztünket felvéve kövessük Jézust. Jézus követését azonban nem szabad az ő tanításának meghallgatására korlátoznunk. Egy tanítást meg lehet hallgatni, aztán el lehet fogadni vagy vissza lehet utasítani, de egy tanítást nem lehet követni! Csak egy személyt, egy embernek az életpéldáját lehet követni! Jézus követése azt jelenti számunkra, hogy nem csupán elméleti tudással rendelkezünk arról, amit tanított, hanem vállaljuk ugyanazt az életet és sorsot, amiben ő részesült földi élete folyamán. Jézus maga mondja, hogy nem különb a tanítvány mesterénél. Újra és újra keresnünk kell Jézus lábnyomait, hogy el ne tévesszük az irányt! Néha meg kell egy pillanatra állnunk, hogy körülnézzünk, megnézzük, hogy hol vagyunk és jó irányba haladunk-e. Mindig meg kell találnunk az utat, amelyen Krisztus a vezetőnk. Jézus követése nehéz, de lehetséges számunkra.
A szenvedés megtapasztalása Isten megismerésének sajátos forrása, hiszen Krisztus is átélte az emberi szenvedést keresztútja és halála során. Úgy tűnik, hogy a szenvedés a bennünket leginkább átalakító, Krisztushoz hasonlóvá tevő erő.