2021. október 31. – Évközi 31. vasárnap

Evangélium

Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34

Elmélkedés

Szeress!
A bibliai teremtés-elbeszélés azt tanítja, hogy Isten szeretetből hozott létre mindent, s az ember is az ő szeretetének köszönheti létét. A bűnbeeséssel az ember ezt az isteni szeretetet utasította vissza. Amikor Kain megöli testvérét, Ábelt, akkor az emberek közti szeretetkapcsolat sérül meg. Az Istennel való szembefordulás következményeként megromlott az emberek egymás közti kapcsolata is. Isten jósággal, irgalmassággal siet az emberek megmentésére, amely Jézus megváltó halálában éri el tetőpontját. Ezáltal az ember új lehetőséget kap Istentől, hogy szeretetben éljen vele. Ennek mintájára kell nekünk is a szeretetre alapozva újjáépítenünk emberi kapcsolatainkat. Erről szól az Isten- és emberszeretet parancsa.
Senki sem állíthatja, hogy nem tud a szeretet kötelességéről, hiszen Isten törvénye a szívünkbe van írva. Az ember annak az Istennek a képmására lett teremtve, aki maga a szeretet. S miként Isten minden tevékenységét a szeretet vezérli, úgy a szeretetnek kell irányítania minden érzésünket, gondolatunkat és cselekedetünket. Az igazi szeretet mindig egy másik személy felé fordul: Isten felé vagy az embertárs felé. Az önzetlen szeretet nem zárkózik önmagába, hanem megnyílik a másik felé, hogy őt gazdagítsa. Természetesen nem elég csupán tudnom ezt, hanem minden nap gyakorolnom kell, hogy szeretetem által növekedjen Isten országa.
A mai evangéliumban egy írástudó a legfőbb parancsról kérdezi Jézust. Abban a korban mindennaposnak számító téma lehetett a különféle írástudói iskolák vezetői és tanítványai között a kérdés. Nehéz eldönteni, hogy egy éppen zajló vitába akarják bevonni Jézust vagy egészen jószándékú az írástudó kérdése. Ezt a részt Szent Márk evangéliumában valódi viták előzik meg, amelyek Jézus hatalmáról (vö. Mk 11,27-33), az adófizetési kötelezettségről (vö. Mk 12,13-17), valamint a feltámadásról (vö. Mk 12,18-27) szólnak, s ezekben a kérdezők más állásponton vannak, mint Jézus. A törvénnyel kapcsolatos kérdésnél kissé más a helyzet, hiszen a kérdező elfogadja Jézus feleletét. Az írástudót tehát nem a vitatkozás szándéka vezetheti, hanem az a nemes szándék, hogy valóban megértse a törvények lényegét és útmutatást kapjon, hogy mire érdemes a leginkább odafigyelni. Ebből a szempontból úgy tűnik, hogy a kérdező elismeri Jézust, mint tanítót, aki hitelesen magyarázza, tanítja a mózesi törvényeket.
Melyik tehát a legfontosabb a számos mózesi törvény között? Jézus az istenszeretetet és az emberszeretetet nevezi meg a legfőbb parancsnak. Nem érdemes vitát indítanunk azon, hogy ez most egy törvény vagy kettő, esetleg három, ugyanis az önszeretet is említésre kerül. Ha Jézus összekapcsolja e parancsokat, akkor aligha lehet bátorságunk szétválasztani őket. Egyetlen parancs van, a szeretet törvénye. A szeretetnek különböző irányai, vonatkozásai vannak: Isten felé, embertársaink felé és önmagunk felé, de ez a hármas irányultság szorosan összetartozik. Jézus azt kéri tőlünk és minden követőjétől, hogy a szeretet parancsát tegyük életünkben az első helyre, valóban ez legyen a legfőbb elv, ami irányít bennünket és valóban ez vezesse cselekedeteinket. Újra és újra érdemes átgondolnunk, hogy helyesen szeretjük-e Istent, felebarátainkat és önmagunkat. A helyes szeretet mintája pedig maga Krisztus, aki előbb szeretett minket, s aki azt kéri tőlem, hogy úgy szeressek mindenkit, ahogyan ő szeret engem. Ő úgy szeret, hogy életét adta értem. Van-e hozzá bátorságom, szeretem-e őt annyira, hogy neki adom az életem?