Napi evangélium

2017. január 15. – Évközi 2. vasárnap

Abban az időben: Amikor János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.”
János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”

Jn 1,29-34

Elmélkedés:

Önéletrajz
Egy alkalommal egyházi kollégiumba készülő, leendő egyetemista kért meg, olvassam el önéletrajzát, mielőtt elküldené. A korábbi tanulmányokról és családi háttérről szóló „kötelező” elemek mellett azt is röviden megírta, hogy még keresi azt a hivatást, szolgálatot, amire Isten hívja. Távozása után elgondolkoztam azon, hogy fiatal koromban mennyire lelkesen olvastam Szent Ágoston püspök Vallomások című művét, az önéletrajzok egyik legnagyszerűbb példáját. Szent Ágoston műve természetesen nem egyetlen oldalas bemutatkozás, de az egész mű hátterében ott húzódik az útkeresés, az Isten-keresés. A szentek esetében sokszor meg tudunk nevezni egy eseményt, amely megtérésük pillanata. Szent Ágoston életében ilyen fordulópont volt, amikor 387-ben, húsvét vigíliáján Szent Ambrus püspök megkeresztelte őt Milánóban. Megtérése mégsem köthető csupán ehhez az ünnephez, hanem folyamatos útnak nevezhetnénk, amelyen Ágoston ezt megelőzően és ezt követően is járt. Nyugtalan szívvel kereste az igazságot, és keresztelkedése után is folytatódott ez a keresés.
Érdekes feladat volna például katolikus iskolába jelentkező fiatalok számára, hogy írjanak Keresztelő Szent János nevében önéletrajzot. Akik jól ismerik az evangéliumokból János személyét, bizony zavarban lennének, mert az ő egész élete Krisztusra mutat. A Keresztelő soha nem büszkélkedne saját cselekedeteivel és nem tekintené a saját érdemének, hogy beszédeinek hatására megtérnek és megkeresztelkednek az emberek. Egy ilyen önéletrajz akkor volna igazán hiteles és az evangéliumok szellemiségét tükröző, ha ugyanúgy Krisztusról szóló tanúságtétel volna, mint Keresztelő János minden tette és szava. A mai evangéliumban az egyik tanúságtételét olvassuk: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá (Jézusra) a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” János tehát nem beszél önmagáról, mert az a hivatása, hogy Krisztusról beszéljen. Nem keresi az emberek elismerését, mert Istent akarja megdicsőíteni.
Keresztelő Szent János Krisztusra mutató életpéldája talán jól jöhet számunkra, amikor „önéletrajzot kell írnunk, hogy felvételt nyerjünk a mennyországba.” Iskoláinkat és tanulmányi eredményeinket, munkahelyi tapasztalatainkat és munkánkért kapott elismeréseinket hiába írnánk bele ebbe az önéletrajzba, mert Isten egészen másra kíváncsi. Arra, hogy keresztény emberként tanúságot tettünk-e hitünkről? Gyakoroltuk-e az irgalmasság cselekedeteit? Szeretettel, segítő jószándékkal fordultunk-e embertársaink felé? Tanúságot tettünk-e arról, hogy Krisztushoz tartozunk, s ezáltal elvezettünk-e másokat hozzá? Természetesen nem kell ilyen önéletrajzot írnunk majd, de az is biztos, hogy az élet könyvébe minden jócselekedetünk fel van jegyezve. E jócselekedeteknek és Isten végtelen irgalmának köszönhetjük, hogy felvételt nyerünk a mennybe.