2022. január 2. – Karácsony utáni 2. vasárnap

Evangélium

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés

Meglátni Isten dicsőségét
Szent János evangéliumának bevezetését, az ún. Ige-himnuszt olvassuk az evangéliumban a mai vasárnapon. Ünnepélyes hangvételű, költői, titokzatos, mélyértelmű, ugyanakkor kissé elvont a szöveg, amelyet nem könnyű megérteni.
Az egykori írónak, azaz János evangélistának és a mindenkori olvasónak, tehát nekünk, ugyanaz a gondunk és nehézségünk: hogyan tudjuk véges emberi értelmünkkel felfogni a végtelen Istent? Hogyan ismerhetjük meg a láthatatlan, de emberré lett, s ezáltal láthatóvá vált Istent? Időbeli létezésünk korlátai mennyire engedik az örökkévaló Isten megismerését? Minden emberben erősen él az Isten-látás vágya, amely csak akkor teljesedik be, ha Isten feltárja önmagát számunkra.
János evangélista mondataiból a megtestesült Igéről, Jézus Krisztusról megtudjuk, hogy létezése örök, a Fiú az örökkévaló Istentől származik. Ő a létezés, az élet alapja. Ő az isteni világosság, bölcsesség és igazság, aki eljött az emberek világába, hogy megvilágítson minket, bölcsességgel töltsön el bennünket és az igazság útjára vezessen minden embert. Isten Jézus Krisztusban kimondja, megmutatja önmagát, láthatóvá teszi magát előttünk. Ha hiszünk benne, Isten gyermekei leszünk, s halálunk után örökre Istennel élhetünk.
Az Isten-látás vágyának beteljesedéséről így ír János: „Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki” (Jn 1,18). Ezt is írja az evangélista: „Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1,14). Meglátjuk-e, felismerjük-e a karácsonykor született Gyermekben Megváltónkat? Az evangélium egészen mély tanítást ad nekünk az Atya Igéjének, Jézus Krisztusnak megtestesüléséről, amikor a következőket mondja: „És az Ige testté lett, és közöttünk lakott” (Jn 1,14). A második isteni személy emberi testet vett fel, hogy kinyilatkoztassa nekünk Istent, közöttünk éljen és szavával hirdesse az Isten országát. Az evangélium örömhírében érdemes meghallanunk, felfedeznünk Isten örök életre hívó szavát.
Szent János Jézus világrajöttével kapcsolatban nem a történelmi eseményre, hanem annak üdvtörténeti jelentőségére figyel, és azt a titkot igyekszik körülírni, ami a mindenható Istent arra vezette, hogy az idők teljességében elküldje Fiát a világba. Írásából megtudjuk, hogy a betlehemi Gyermek a mindenható Isten Fia. Jézus az öröktől fogva létező Ige, aki emberi testet vett fel, emberként született meg. Ő a teremtő Isten társa, akinek születésével új korszak kezdődött el, s akinek születése az ember újjáteremtése. Jézus az élet forrása, akit azért küldött a mennyei Atya, hogy világosság legyen az emberek számára és elvezesse őket az Atyához. Az evangélistát tehát nem foglalkoztatja sem a szegényes betlehemi istálló, sem a napkeleti bölcsek drága ajándéka, mert számára az a fontos, hogy Jézus az Atyától jött és feltámadása után őhozzá tért vissza a mennybe.
Testi születésünk, létezésünk Isten ajándéka. Lelki újjászületésünk a hit, a kegyelem és a világosság befogadása által szintén Isten ajándéka, amelyeket Krisztus személyében kapunk. Ha keresztény emberként Krisztushoz kapcsolódunk, részesedünk az életben és a világosságban és meglátjuk Isten dicsőségét.