2022. június 19. – Úrnapja, Krisztus szent teste és vére

Evangélium

Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána ment. Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította.
A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Csak öt kenyerünk és két halunk van – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott.
Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek.
Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.
Lk 9,11b-17

Elmélkedés

A szeretet és a hála jele
Az egyházi év folyamán nagycsütörtök este emlékezünk a szentmisében Jézus utolsó vacsorájára. Ünneplésünk középpontjában ennek megfelelően az Oltáriszentség áll, amelyet ekkor alapított és bízott Egyházára az Úr Jézus. Ma, úrnapján, azaz Krisztus szent teste és vére ünnepén szintén az Oltáriszentséget ünnepeljük, igaz, kissé más hangsúllyal. Az úrnapi körmenetek világszerte azt üzenik, hogy keresztény hívőként megmutatjuk a világnak Krisztust és az ő ajándékát, az ő szeretetének jelét. A templom falain kívül is megmutatjuk az Élő Kenyeret, amelyben Krisztus valóságosan jelen van. Ő a mi lelki életünk forrása, ő táplál minket önmagával, hogy az örök életre jussunk.
A húsvéti időszak lezárult pünkösd ünnepével, de a mai ünnep visszavezet minket húsvét titkához, Krisztus áldozatához. A cél az, hogy jobban figyeljünk az Úr Jézus ajándékára, a lelki táplálékra, amelyet ő ad nekünk. Úrnapja egyrészt meghívás, hogy találkozzunk a kenyérben önmagát adó Krisztussal, ugyanakkor buzdítás számunkra, hogy őt tekintsük lelki fejlődésünk éltető forrásának. A Krisztussal való rendszeres találkozás a szentáldozásban megújítja lelki életünket és megerősít minket abban, hogy hozzá és az általa alapított közösséghez tartozunk. Isten egészen egyszerű megoldást választott, egyszerű lehetőséget biztosított számunkra azzal, hogy találkozzunk, lelkileg egyesüljünk Krisztussal: az étkezés, a táplálkozás lehetőségét. Nem elegendő hinnünk abban, hogy Krisztus valóságosan jelen van testével és vérével a kenyérben és a borban, nem elég az, ha tiszteletünket a legmagasabb és egyedül Istent illető formában, az imádásban fejezzük ki, hanem egyszerű dolgot kér: vegyük magunkhoz lelki táplálékként, mindennapi kenyérként Krisztus testét.
Az Oltáriszentség iránti tiszteletünk legszebb jele, ha szentáldozáshoz járulunk. Tegyük ezt lehetőleg minden szentmisében! A szentáldozáskor Krisztussal egyesülünk, aki ezt mondta: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg őbenne” (Jn 6,56). A szentáldozás ugyanakkor megtisztít bennünket az elkövetett bocsánatos bűnöktől és megóv a jövendő bűnöktől, hiszen Krisztus vére mindenkiért kiontatott a bűnök bocsánatára. Az Eucharisztia jelzi, megvalósítja és erősíti továbbá az Egyházzal való közösségünket, hiszen ez azoknak a szentsége, akik teljes közösségben vannak a Katolikus Egyházzal. Vegyük és együk Krisztus Szent testét, az örök élet kenyérét! Amikor a szentmisén megáldozunk, akkor nem csupán hirdetjük Egyházhoz tartozásunkat, hanem meg is valósul egységünk az Egyházzal.
Minden szentmise hálaadás. Illő, hogy legalább vasárnaponként részt vegyünk ezen a közös hálaadáson. Aki ezt nem tartja fontosnak, az hálátlannak mutatkozik Isten iránt, mintha semmit sem köszönhetne Istennek. A hálaadásra nem egy írott törvény, nem egy parancs biztat minket. Nem azért veszünk részt a szentmisén, mert a tízparancsolat harmadik törvénye ezt mondja: Az Úr napját szenteld meg! A hála érzése fel kell, hogy ébredjen a szívünkben parancs nélkül is. Ne maradjunk hálátlanok! Isten pedig elfogadja a hálaadásként felajánlott áldozatunkat. Valahányszor elindulunk a szentmisére, gondoljunk arra, hogy az eucharisztikus áldozatban való méltóságteljes és aktív részvételünk Isten iránti szeretetünknek és hálánknak a kifejezése.