2022. július 10. – Évközi 15. vasárnap

Evangélium

Abban az időben: Egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?”
Jézus történettel felelt a kérdésre: „Egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra. Ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked.
Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Lk 10,25-37

Elmélkedés

Nagylelkű cselekedet
Jézus beszédeinek kedvelt témája az irgalmasság. Szent Lukács művében találjuk a legtöbb e témáról szóló tanítást, ezek közé tartozik az irgalmas szamaritánus példázata. A bűnös ember mindig Istenhez menekül, mert csak tőle várhat megbocsátást. A bajbajutott ember is mindig az irgalmassághoz menekül, rászorul az irgalmas ember segítségére. Az irgalmasság gyakorlásában megtalálhatjuk a boldogságot, mert Jézus ígérete szerint „boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7).
Az irgalmas szamaritánusról szóló történet egyszerű leírással kezdődik, egy úton lévő embert kifosztanak, súlyosan bántalmaznak, majd magára hagyják. Ez a kezdet felkelti a kíváncsiságunkat, vajon mi lesz ennek az embernek a sorsa. Ugyanakkor felébred bennünk az együttérzés és gondolatban rögtön elkezdjük tervezgetni, hogyan lehetne rajta segíteni. Szinte fellélegzünk, amikor az elbeszélés folytatásában közeledik egy pap. Ő, aki a jeruzsálemi templomban ellátja a szolgálatot az istentiszteleteken, biztosan segíteni fog - gondoljuk. De nem így történt. Utána egy templomszolga jár arra, de ő is hasonlóan tesz. Nincs mentségük, hiszen mindkettőjük esetében arról van szó, hogy meglátták a bajba jutott embert, de továbbmentek, nem segítettek neki. Harmadikként egy szamaritánus ember jár arra. Jézus zsidó hallgatósága ellenséges módon viselkedett velük, ezért tőle semmi jót sem vártak. De az előítéletek nem igazolódtak, a szamaritánusnak megesett a szíve a bajba jutott emberen, segített neki és gondoskodott róla, hogy felépüljön. A két csalódás után, a szamaritánus meglepetést okoz, hiszen éppen ő gyakorol irgalmasságot, akitől ez nem volt várható.
Jézus egykori hallgatósága valószínűleg szívesebben hallott volna egy olyan történetet, amelyben az általuk megvetett szamaritánusok egyikével bánnak el alaposan a rablók, akinek aztán egy nagylelkű zsidó menti meg az életét. Jézus története viszont egészen másként végződik, s éppen váratlan fordulatával hívja fel a figyelmet a felebaráti szeretet fontosságára. A példabeszéd szerint egy zsidó ember került bajba, de szó nélkül és segítségnyújtás nélkül megy el mellette először a pap, majd a levita. Viselkedésük nélkülöz minden emberi együttérzést. Saját „vallási tisztaságuk” megakadályozta őket abban, hogy közeledjenek a bajba került személyhez és segítsenek rajta. A szamaritánus viszont azonnal cselekszik. Nagylelkűsége túlmegy a megszokott határon. Az mindenkitől elvárható volna, hogy a félholt ember sebeit bekötözze és biztonságos helyre vigye. De ő még ennél is többet tesz: pénzt ad a fogadósnak, hogy gondoskodjon róla, s szándékában áll visszatérni, hogy meggyőződhessen arról, hogy az illető felépült sérüléseiből. Az irgalmasság gyakorlása mindig nagylelkűségből fakad. Jót tenni tiszta szívvel és a viszonzás reménye nélkül csak az tud, aki megtapasztalta már mennyire jó érzés nagylelkűnek lenni. Az igaz vallásosságból nem hiányozhat az irgalmasság gyakorlása. Ismerjük fel a szenvedőkben és a bajbajutottakban Krisztus arcát, hogy neki jót téve elnyerhessük az üdvösséget!