2023. június 11. – Vasárnap, Úrnapja, Krisztus szent teste és vére

Evangélium

Abban az időben így beszél Jézus a zsidó tömeghez: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni. Az a kenyér, amit én adok, az én testem a világ életéért.” Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én tesztem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amit atyáitok és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Jn 6,51-58

Elmélkedés

Az Úr áldozata és a mi áldozatunk
Az egyházi év során két nagy Oltáriszentség-ünnep van: nagycsütörtök és úrnapja. A nagycsütörtök este bemutatott szentmise különlegessége, hogy ekkor az Úr Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk, amikor a kenyeret saját testeként, a bort az ő véreként nyújtotta át az apostoloknak, megparancsolva nekik, hogy ismételjék meg cselekedetét az ő emlékezetére. Ez az esemény az Úr szenvedése és halála előtt történt. Ma, úrnapján, Krisztus szent testének és vérének ünnepén már a feltámadás ismeretében éljük át újra az Eucharisztia titkát. Az Oltáriszentség ugyanis szorosan kapcsolódik Krisztus szenvedéséhez, halálához és dicsőséges feltámadásához.
Az Oltáriszentség célja, hogy közösséget teremtsen Krisztussal, valamint közösséget teremtsen a többi keresztény emberrel, valamint lelki megerősítést adjon az egyén számára. A Krisztussal való közösséggel kapcsolatban ezt olvassuk a mai evangéliumi részben: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne” (Jn 6,56). A hívő ember arra vágyakozik, hogy egyesüljön Istennel. Nem akarunk Istenné válni, hiszen az már lázadás a teremtmény részéről a Teremtővel szemben, de kapcsolatba vele kerülni. Túl azon, hogy eljut hozzánk Isten üzenete és megismerheti őt jelei által, egyesülni akarunk vele, mert boldogságunk teljesen benne találjuk meg. Isten pedig az Oltáriszentség és a szentáldozás által ad nekünk, hogy ez a vágyunk beteljesedjen már földi életünk folyamán.
Az Oltáriszentség másik hatása, hogy egyesíti mindazokat, akik Krisztus testét magukhoz veszik. Szent Pál apostol ezt így fogalmazza meg a korintusiakhoz írt első szinten: „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mert mindannyian egy kenyérből részesülünk” (1Kor 10,17). Már az őskeresztény idők hirdetésében megjelenik a következő szemléletes jelkép: miként a gabonaszemek egyesülnek a kenyérben és miként a szőlőszemek egyesülnek a borban, egyben válnak mindazok közösségében, akik ugyanazzal az élő kenyérrel, Krisztus testével táplálkoznak.
Az Eucharisztia a közösség egyes tagjait is megerősíti lelkileg. Erre utalnak Jézus szavai: „Ha nem eszitek az Emberfia testet, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek” (Jn 6,53). Az Eucharia tehát az életet jelenti, illetve az örök életet biztosítja.
Az Oltáriszentség az Úr áldozata, amely szoros és elválaszthatatlan kapcsolatban van az Úr kereszthalálával, keresztáldozatával. A mennyei Atya akarta ezt az áldozatot az emberiség megváltása érdekében, és a Fiú, Jézus meghozta ezt az áldozatot, amelyet az Atya elfogadott, mint örökké érvényes. Jézus az utolsó vacsorán elővételezte áldozatát, amit másnap beteljesített kereszthalálával, amely áldozatot a szentmise ünneplésekor jelenvalóvá tesz. Félreértésre adna okot, ha ez utóbbival, azaz a szentmise ünneplésével kapcsolatban Krisztus áldozatának megújulásáról vagy újbóli megismétléséről beszélnénk, ezért az egyházi hagyományt követve helyénvaló „az Úr áldozatának jelenvalóvá válása” kifejezést használnunk. Krisztus az főpap, aki bemutatja ezt az áldozatot, és ő maga az áldozat, hiszen önmagától örökre ajánlja fel az Atyának. Mi pedig mindannyian az ő áldozatához kapcsolódunk, azaz felajánljuk önmagunkat Istennek.
Az Eucharisztia iránti tiszteletünk legszebb jele, ha – lehetőleg minden szentmisében – megáldozunk. Vegyük és együk Krisztus szent testét, az örök élet kenyérét!