2023. június 25. – Évközi 12. vasárnap

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény nem derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön! És nem féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudta megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig minden szál hajatokat számon! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Mt 10,26-33

Elmélkedés

Három intelem
A múlt vasárnapi evangéliumban a tizenkét apostol rendszerről és küldéséről olvastunk. Ennek folytatása a mai rész, hasznos Jézus bátorítást és tanácsokat ad az útnak indulóknak. Beszédében három intelmet fogalmaz meg, amely az egykori küldöttek mellett mindazokra is vonatkoznak, akik a későbbi korokban Krisztus követségében járnak.
Első kijelentése így hangzik: „Amit én sötétben mondok nektek, azt mondjátok el világosban és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!” Krisztus tanítását nem zárhatjuk magunkba, hanem hirdetnünk kell örömhírét a világban. Ha keresni szeretnénk, hogy mi köt össze minket keresztényeket, s mi formál minket közösséggé, Egyházzá, akkor rá kell jönnünk arra, hogy nem csak a közös szeretet-érzés Isten iránt, nem csupán a közös gondolkodásmód és világnézet, hanem Jézus Krisztus személye, az ő meghívása és a tőle küldetés a tanúságtételre. Ez a krisztusi közösség alapja.
Másodikként egy bátorítás hangzik el Jézustól: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudja megölni.” Ha valaki komolyan veszi az igehirdetést és a tanúságtételt, akkor mindig nem reménykedhet abban, hogy és mindenütt a kedvező fogadtatásra talál, hanem arra is számíthat, hogy éppen Jézus miatt támadások érik vagy akár veszélyben is foroghat az élete. A küldötteknek egyrészt fel kell készülni az üldözésekre és a szenvedésekre, másrészt távol kell tartani maguktól a félelmet. Ez utóbbit jelzi, hogy a „Ne féljetek!” felszólítás háromszor is szerepel ebben a rövid buzdító beszédben. A küldöttek jól tudják, hogy Jézus tanítványaiként üldözni őket. Ez azonban nem lehet ok az aggodalomra, mert a tanítványnak mindenben utánoznia kell Mesterét, még a megpróbáltatások elviselésében is. Ez a tanítványi élet egyik legfontosabb jellemzője. Ezért mondja a mi Urunk: „Elégedjék meg a tanítvány azzal, ha olyan lesz, mint mestere, és a szolga, ha olyan lesz, mint ura!” Egy tanítvány nem félhet az igazság kimondásától akkor sem, ha emiatt fenyegetés, üldözés éri. Azok, akik üldözik őket, elferdítik a tényeket, meghamisítják az igazságot, azaz hazugságokat terjesztenek. A tanítványnak bíznia kell abban, hogy az igazság győzedelmeskedni fog és a hazugság lelepleződik. Nem kell tehát félniük az igazság hirdetéseket, bátran hirdetniük kell mindazt, amit Jézus tanított. A mennyei Atya örök országába való bejutásnak az a feltétele, hogy a tanítvány hűséges maradjon Mesteréhez, Jézushoz.
A tanúságtételre, a misszióra, a hithirdetésre vállalkozó személy nem fél tehát a veszélyektől, hanem bátran bízik az isteni gondviselésben. Erre utal Jézus harmadik intelme. Ezt mondja: „Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig minden szál hajatokat számon tart!” A gondviselést ne úgy képzeljük el, hogy Isten közvetlenül belenyúl valakinek az életébe. Mert a gondviselés nem a látványra, nem a népszerűségre törekszik, hanem titokban, csendesen, rejtetten működik. Az olyan történéseket, segítségeket nevezzük gondviselésszerűnek, amelyekre a segítség egészen váratlanul, sokszor teljesen ismeretlen személytől érkezik. Isten valakit, aki egy megoldhatatlannak kiváló helyzetű feltűnik, jót tesz, aztán küld valakit is. A segítségben vagy adományban részesülők sokszor nem is találkoznak jótevőkkel, titokban marad az illető személye. Az adakozó pedig talán nem is tudja, hogy adománya éppen a legjobb helyre került, mert nem ismeri azoknak az életkörülményeit, élethelyzetét, akikkel jót tett. Az isteni gondviselésnek ilyen a természete.
Bízzuk magunkat bátran az isteni gondviselésre és engedjük, hogy a gondviselés eszközei legyünk Isten kezében!