2023. augusztus 27. – Évközi 21. vasárnap

Evangélium

Abban az időben: Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartja az embereket az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszol: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, sa pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is. Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, el ne mondják senkinek, hogy ő a Messiás.
Mt 16,13-20

Elmélkedés

Te Péter vagy
A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus a tizenkét apostol egyikére, Simon Péterre bízta az Egyház vezetésének feladatát a következő szavakkal: „Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat.” Nem előzmények nélküli ez a különleges megbízatás.
Amikor testvérének, Andrásnak a hívására Péter először találkozott Jézussal, az Úr rögtön új nevet adott neki, rátekintett az egyszerű halászra és így szólt: „Te Simon vagy János fia, ezentúl Péter (azaz szikla) ​​lesz a neved” (Jn 1,42) ). A névadás jelentőségét jelzi, hogy egyedül őneki ad az Úr új nevet, és egyetlen más apostolnak vagy tanítványnak sem. Az új név új küldetés is jelent Péter számára, de ennek a küldetésnek a tartalma csak a későbbiekben válik világossá számára és a többi apostol számára. Jézus az első pillanattól, az első tehát találkozástól kezdve másként tekint Péterre, mint a többiekre. Ezen kívül az evangéliumokban még számos apró jeleit fedezhetjük fel az Úr Péter felé megnyilvánuló szeretetének. Amikor Jézus Kafarnaum városába érkezik tanítványaival, Péter családjának házába tér be megszállni éjszakára (vö. Mt 8,14; Mk 1,29; Lk 4,38). Egy alkalommal pedig, amikor Jézus a Genezáreti-tó partján összegyűlt népet készített tanítani, az ott lévő halászhajók közül Pétert választja, hogy az ő bárkájáról hirdesse nekik Isten igéjét (vö. Lk 5,3). Feltűnő továbbá az is, hogy egyes helyekre csak három apostola kíséri el az Urat. Így van ez, amikor Jairus tizenkét esztendős lányát feltámasztja, vagy amikor a színváltozás hegyén csak a három kiválasztottnak, Péternek, Jakabnak és Jánosnak mutatja meg isteni dicsőségét, illetve a Getszemáni-kertben, Jézus szenvedése kezdeténél is ők vannak jelen. Az evangélisták minden esetben Péter nevével kezdik a felsorolást, jelezve, hogy Jézus különleges helyet szán neki. Végezetül említsük még meg azt is, amikor az utolsó vacsorán – kis párbeszédet követően – Jézus Péternek a lábát most elsőként az apostolok közül.
Ezek az esetek Jézus oldaláról mutatják Péter elsődleges szerepét, Péter maga is észreveszi és elfogadja ezt, s számos esetben a többi nevében szólal meg. Ő teszi fel a kérdést a megbocsátással kapcsolatban: „Hányszor kell megbocsátani testvéremnek? Talán hétszer?” (Mt 18,21). Ő kérdezi meg azt is, hogy mi lesz azoknak a jutalma, akik mindent elhagytak Jézusért (vö. Mt 19,27). Más esetekben pedig a többiek nevében is nyilatkozik. Pontosan egy ilyen eseményről hallottunk a mai evangéliumban. Jézus megkérdezi az apostolokat, hogy kinek őt. A többi apostol hallgatását Péter hitvallása töri meg: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”
Szent Péter apostol és az ő utódai, a római pápák mindenkor Krisztusnak, a Jó Pásztornak példája szerint vezették Isten rájuk bízott nyáját, mindenkor arra törekedve, hogy megőrizzék Isten népének egységét. A történelem folyamán az Egyház számára minden bizonnyal a szakadások, az egység sérülése jelentették a legfájdalmasabb sebeket. Ebből következik, hogy éppen a hitbeli egységre való törekvés és a szeretetbeli egység megvalósulása lehet a leghitelesebb jel korunkban a világ számára, hogy Egyházunkban felismerje azt a közösséget, amelynek napjainkban is maga Krisztus éltet. Ez a Krisztusra alapozott belső valóban hitelessé teszi az evangélium hirdetését, amely Krisztus földi helytartójának, a pápának, a vele egységgel rendelkező püspököknek és az ő munkatársaknak, a papoknak és a szerzeteseknek, valamint a világi híveknek van feladata.