2017. április 2. – Nagyböjt 5. vasárnapja

Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!” 
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?” 
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttét engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.

Jn 11,3–7. 17. 20–27. 33b–45

Elmélkedés:

Az örök élet vágya 
A japán író, Abe Kóbó leghíresebb regénye A homok asszonya. A történet szerint egy nagyvárosban élő tanár, aki szenvedélyes rovargyűjtő, tengerparti útja során egy különleges bogarat szeretne begyűjteni. Így kerül egy olyan faluba, amelynek házai egy homokkráter mélyén vannak. A falu férfi lakói fogságba ejtik őt és arra kényszerítik, hogy egy özvegyasszonnyal éljen. A felsőbb szintekről folyamatosan pereg lefelé a homok, el is temetné a házat, ha nem távolítanák el. A főszereplő hétköznapjai így a homok állandó lapátolásával telnek, a csordogáló homok állandó munkára kényszeríti őt, végül ebben a munkában találja meg élete értelmét. A küzdelem teljesen hiábavaló, ezért terveket szövöget, hogyan lehetne megállítani a homokot, amely megállíthatatlanul akarja eltemetni az embereket. Többször is hiába próbálkozik, hogy megszökjön, minden kísérlete kudarcba fullad. Egy idő után a homok lapátolása, az életben maradásért vívott küzdelem olyannyira a férfi életének részévé válik, hogy amikor végre elengednék, akkor is inkább ott marad. A regény sajátos megfogalmazása a magányos, elidegenedett, a hétköznapi küzdelembe merült embernek, aki saját élete foglyává válik. 
Emberi életünket nem kell börtönnek vagy rabságnak tekintenünk, és nem is hiábavaló, felesleges küzdelem. Isten szabadnak teremtett minket és megad nekünk mindent ahhoz, hogy boldogságban, szeretetben teljenek földi életünk évei. Dolgozni kell, ez a legtöbb esetben bizony fáradsággal jár, de munkánknak van értelme, mert munkánk által a teremtő Isten munkatársaivá válunk és jobbá tudjuk tenni embertársaink életét. Azonban megtapasztaljuk emberi képességeink és vágyaink végességét, korlátozottságát, és vágyakozunk az örökké tartó boldogságra. Szeretnénk kiszabadulni az élet lehatároltságából, s ez a vágy is annak köszönhető bennünk, hogy az örökkévaló Isten a saját hasonlatosságára teremtett meg minket. Nagy hibát követünk el akkor, ha kialszik szívünkben az örökkévalóság utáni vágyakozás és megelégszünk azzal, hogy a földön néhány évtizedig élhetünk. Hiba volna beletörődnünk abba, hogy életünk értelme csak a küzdelem és a létfenntartás. 
Hitünk szerint életünk igazi értelme, hogy keressük és megtaláljuk Istent. Akkor válik értelmessé és boldoggá az életünk, ha rátalálunk Istenre, megismerjük velünk kapcsolatos akaratát és engedelmesen megtesszük azt, amit kér tőlünk. Isten velünk kapcsolatos szándéka azonban ezzel nem ér véget. Ő többet akar nekünk adni: az örök életet, az örökké tartó boldogságot. Ehhez a halálon és a feltámadáson át vezet az út. 
A mai evangéliumban Lázár feltámasztásáról olvasunk. A történet azt igazolja, hogy Jézusnak hatalma van életet ajándékozni. Embernek ehhez nincs hatalma, de Jézus isteni erejével képes erre. Isten az élet Ura, ő az élet ajándékozója, ő az, aki képes új életre kelteni a meghaltakat. Ezt igazolja Jézus Krisztus feltámadása, amelyet hamarosan, húsvétkor fogunk ünnepelni. Az ő feltámadása annak a reményünknek az alapja, hogy a mennyei Atya minden embert fel fog támasztani az örök életre. Bármennyire is sok küzdelmet, nehézséget, fájdalmat és szenvedést hoz számunkra az élet, higgyünk abban, hogy mindezek az örök élet felé vezetnek minket.