2017. június 4. – Pünkösdvasárnap

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”

Jn 20,19-23

Elmélkedés:

Újjáteremtő Lélek 
Mindaz, amit Jézus az utolsó vacsorán elhangzott búcsúbeszédében a Szentlélek elküldéséről mondott, pünkösd napján valósult meg. Az Úr nem felelőtlenül ígérgetett, hanem azzal a meggyőződéssel tette ígéretét, hogy köztünk akar maradni. A beteljesedés helyszíne ugyanaz, mint az ígéreté, az utolsó vacsora terme. Itt várják az apostolok összegyűlve és imádkozva, hogy teljesedjen az ígéret és eltöltse őket a Szentlélek. Mielőtt részletesebben rátérnénk a pünkösdi eseményre és annak jelentőségére, figyeljünk a mai evangélium üzenetére. A jelenet húsvétkor játszódik, az Úr feltámadása napján. Jézus megjelenik az apostoloknak és köszönti őket. Ezt követően „rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket!” Nagyon érdekes mozzanat itt ez a „rájuk lehelés.” Jézus a kereszten kilehelte lelkét. Ezt a kifejezést szoktuk mondani, amikor valaki meghal, távozik az életből, eltávozik belőle a lélek. Akiből távozik a lélek, abból távozik az élet is. A halottban nincs lélek, nincs benne élet, nem képes lehelni. Amikor a feltámadt Krisztus az apostolokra lehelve adja nekik a Szentlelket, akkor ezzel a leheléssel azt igazolja, hogy újra van benne élet, van benne lélek. A lehelés mintegy bizonyítéka annak, hogy Jézus feltámadt, valóban él. 
A Szentlélek eljövetelének eseményét nem az evangéliumokban, hanem Szent Lukács evangélista másik írásában, az Apostolok Cselekedeteiben találjuk (vö. ApCsel 2,1-11), ezt a részt olvassuk a mai szentmise olvasmányában. A leírás az idő és a hely pontos megjelölésével kezdődik. Az esemény a feltámadás utáni ötvenedik napon történik. Az apostolok Jeruzsálemben maradtak, abban az emeleti teremben tartózkodnak és imádkoznak, ahol az utolsó vacsora történt. A Lélek közeledését szélviharszerű zúgás jelezte, majd lángnyelvek ereszkedtek le rájuk és eltöltötte őket a Szentlélek. A következő jelenetben már Jeruzsálem utcáin találjuk őket, Isten csodás tetteit hirdetik az embereknek, a Lélek indítására különféle nyelveken beszélnek, ezért a mindenfelől érkező zarándokok mindegyike megérti beszédüket. 
A leírásból kiderül, hogy a Szentlélek eljövetele az első pillanattól fogva fordulatot hoz az apostolok életébe. Félelmük megszűnik, már nem zárkóznak be, hanem nagy bátorsággal kezdik hirdetni az Úr tanítását. A Szentlélek megvilágosítja számukra a Krisztussal történt események értelmét, megértik küldetésüket és erőt kapnak a tanúságtételhez. 
A Szentlélek ajándék, adomány számunkra. A Szentlélekben Isten önmagát adja nekünk, benne Isten önközlése elér minket, embereket, és általa Isten felnyitja szemünket, megvilágosítja értelmünket annak felismerésére, hogy a Fiú, Jézus Krisztus személyében is önmagát nyilatkoztatja ki számunkra. A Szentlélek azért jön el, hogy a Krisztusban hívőket egy közösségbe kapcsolja és megteremtse köztük az egységet. A Lélek jövetelének és jelenlétének másik célja az emberek megszentelése. Isten újjá akar minket teremteni, hogy valóban lelki emberekké váljunk. Miként a Lélek jelen volt a teremtéskor, hiszen ott lebegett a vizek felett, ugyanúgy jelen van minden újjáteremtéskor is, neki köszönhetjük lelki újjászületésünket. A Szentlélek továbbá azért is jelen van, hogy az Egyházat az igazságról szóló tanításban, az igehirdetésben, az evangelizációban vezesse. Imádkozva várjuk, hogy a Szentlélek bennünket is eltöltsön!