2017. augusztus 27. - Évközi 21. vasárnap

   Abban az időben: Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért,
   megkérdezte tanítványaitól: "Kinek tartják az emberek az Emberfiát?"
   Ezt válaszolták: "Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek,
   mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának." Ő tovább kérdezte őket:
   "Hát ti, kinek tartotok engem?" Simon Péter válaszolt: "Te vagy a
   Krisztus, az élő Isten Fia." Erre Jézus azt mondta neki: "Boldog vagy
   Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked,
   hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és
   én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt
   rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a
   földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel
   lesz oldva a mennyben is. Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, el ne
   mondják senkinek, hogy ő a Messiás.
   Mt 16,13-20
   Elmélkedés:
   Isten hatalmas Fia
   Jézus kérdése nap mint nap utolér minket: "Kinek tartotok engem?" Az
   apostoloknak feltett egykori kérdés elől egy darabig ki lehet térni, el
   lehet menekülni, de aztán utolér és naponta válaszra ösztönöz minket.
   Válaszunknak a kereszt és a feltámadás titkából kell kiindulni. A
   húsvéti esemény óta az Egyház többé nem tud Jézusra úgy gondolni és
   róla szólni, hogy ne állnánk oda keresztjéhez és ne sietnénk
   szüntelenül az ő üres sírjához, mert a kereszten az értünk szenvedő
   Istent szemlélhetjük és az üres sír közelében láthatjuk meg Krisztust a
   feltámadás dicsőségében. Ennek igazságát Szent Pál apostol így
   fogalmazza meg a rómaiakhoz írt levelében: Jézus "a halottak közül való
   feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult" (Róm 1,4). Mivel a
   feltámadás elválaszthatatlan a kereszthaláltól, ezért az apostol
   kijelentése az Úr halálára is vonatkozik, azaz a mi Urunk a szenvedés
   vállalásával és kereszthalálával is Isten hatalmas Fiának bizonyult.
   Szentnek azt nevezzük, ami az Istené, amit Isten lefoglalt magának,
   amit az ember visszavonhatatlanul felajánlott, odaadott Istennek vagy
   ami egyesült Istennel. Van szent idő, amelyet Istennek adunk, vannak
   szent helyek, amelyeket az istentisztelet céljára foglalunk le és
   használunk, és vannak felszentelt személyek, akik egészen átadják
   magukat, életüket Istennek. Magától értetődő, hogy valóságos Istenként
   Jézus szent. Ugyanakkor valóságos emberként is magán hordozza a
   szentség jegyeit, mert ugyan mindenben hasonlóvá lett hozzánk,
   emberekhez, a bűnt kivéve, azaz egész földi életében Istené maradt,
   szent maradt, s ennek köszönhetően mutathatja meg számunkra az
   életszentség útját, amelynek célja az Istennel való egyesülés. A bűn
   kivételével tehát Jézus mindent magára vállal, ami az emberi létezést,
   az emberi sorsot jellemzi, még az életnek azokat az elemeit is, amitől
   mi emberként menekülni próbálnánk: az éhezést és a szomjazást, a
   fáradtságot, az elutasítottságot, a megszégyenítést, a megaláztatást és
   végül a szenvedést és a halált. Mindezek, azaz amit mi az emberi élet
   árnyoldalának tartunk, megszűnnek a feltámadás után.
   Mi pedig keressük a kapcsolatot vele, mert minden vallásnak ez az
   Isten-keresés és Istennel való egyesülés a lényege és célja. A Fiúisten
   azért lett emberré, hogy lehetővé tegye számunkra az Istennel való
   személyes kapcsolatot. Keresztény emberként hisszük, hogy a kereszten
   és a feltámadásában egyaránt Isten hatalmas Fiának bizonyuló Jézus
   Krisztus személye vezet el minket az örökkévaló Istenhez és egyedül
   Krisztus az üdvösség közvetítője. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy
   Krisztus tanítványai vagyunk, vele egyesülünk, ő az életünk és
   életszentségre törekvésünk forrása. A vele való közösség és egyesülés
   új emberré formál minket, azaz halálának és feltámadásának kegyelmi
   hatása már keresztény életünk kezdetén, a megkeresztelkedésünkkor
   megnyilvánul. Ezt az újjászületést Szent Pál apostol így foglalja
   össze: "Nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk
   Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg? A keresztség
   által ugyanis vele együtt a halálba temetkeztünk, hogy amint Krisztus
   az Atya dicsősége által feltámadt halálából, úgy mi is új életet
   éljünk" (Róm 6,3-4).
   Jézus kérdése nap mint nap utolér minket: "Kinek tartotok engem?" Ezt a
   kérdést az képes megválaszolni, aki újjászületett Krisztusban.