2017. november 19. - Évközi 33. vasárnap

   Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
   Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk
   bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a
   harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra
   kelt. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott
   velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így
   szólt: "Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem
   rajta." Az úr így válaszolt: "Jól van, te derék és hűséges szolga! A
   kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!"
   Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: "Uram, két
   talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta." Az úr így
   válaszolt: "Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál,
   sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!"
   Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott, így szólt: "Uram!
   Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és
   onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és
   elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!"
   Válaszul az úr ezt mondta neki: "Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad,
   hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová
   nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha
   megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot
   és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak
   még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is
   elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a
   külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!"
   Mt 25,14-30
   Elmélkedés:
   Milyen talentumot kaptál?
   A talentumokról szóló példabeszéd meglehetősen kemény, szinte
   félelmetes képet ír le a történetben szereplő úrról. Ez az idegenbe
   készülő úr, aki pénzt, talentumokat bíz szolgáira, majd pedig
   visszatérése után elszámoltatja őket, Istent jelképezi. Hogyan
   egyeztethető össze ez a félelmetes kép a jóságos, az irgalmas, az ember
   felé szeretetét kimutató Istennel? Az egyik szolga ezt mondja: "Uram!
   Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és
   onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél." És az úr nem utasítja vissza
   ezeket a szavakat, hanem megerősíti őket, és ezen szavak értelmében
   szabja ki a szolgára a büntetést. Ebben a példabeszédben Isten valóban
   félelmetesnek tűnik.
   Érdemes tennünk egy fogalmi tisztázást. A vallási nyelvezetben
   használjuk az istenfélelem szót, ez azonban nem azt jelenti, hogy
   állandóan rettegünk Istentől. Az istenfélelem erény, pozitív
   tulajdonság. Isten iránti tiszteletet jelent, az ő nagyságának és
   hatalmának elismerését. Az istenfélelem értelmem meghajlását jelenti a
   világot megteremtő, az embert létezésre hívó és az ember számára az
   erkölcsi rendet megszabó Isten előtt. Az istenfélelem annak elismerését
   jelenti, hogy Isten igazságos és joga van megjutalmazni a jókat és
   megbüntetni a rosszakat. Ha nem tartom be az Istentől származó erkölcsi
   törvényt, akkor jogosan tartok az isteni büntetéstől. A várható
   büntetés valóban félelmet ébreszt bennem, ez is része az
   istenfélelemnek. De ha Isten parancsai szerint élek, akkor nincs
   félnivalóm. Ha szeretettel fordulok Isten felé és embertársaim iránt is
   gyakorlom a szeretetet, akkor nincs okom félni az Istentől.
   Istennek vannak elvárásai az emberekkel szemben. Mindannyian kapunk
   tőle valamilyen talentumot, jó képességet, tehetséget. Van, aki többet,
   van, aki kevesebbet. A mindenhez értés és a mindentudás képességét nem
   adja meg Isten senkinek, de kifejezetten ehelyett megadja a szerénység
   képességét. A mai evangéliumi példabeszéd tanulsága szerint a gazda
   elvárja, hogy szolgái kamatoztassák a rájuk bízott talentumokat.
   Ugyanígy Isten elvárja tőlünk, minden embertől, hogy használjuk és
   fejlesszük mindazokat a jó tulajdonságokat, szellemi képességeket vagy
   testi adottságokat, amelyekkel megáldott minket. Azt is elvárja tőlünk,
   hogy ne csak a magunk javára használjuk ezeket, hanem embertársainkat
   is segítsük velük. Soha ne azt nézzük, hogy a másik mit kapott, ne
   irigykedjünk rá, mert mi is kaptunk valamit, és tőlünk nem a másik
   személy talentumait fogják számon kérni, hanem azt, amit mi kaptunk.
   Mások bírálatának és megítélésének képességét Isten szintén nem szokta
   bőkezűen osztogatni, cserébe viszont az őszinteség képességét adja,
   hogy bűneinket könnyebben beismerjük.
   Jézus példabeszéde kapcsán figyeljünk még oda egy mozzanatra, az idő
   múlására. Az úr nem azonnal tér vissza, hogy elszámoltassa szolgáit,
   hanem "hosszú idő után." Isten időt ad nekünk, egyeseknek hosszabb,
   másoknak rövidebb földi életet, hogy ezzel az idővel gazdálkodjunk.
   Hogyan használjuk fel az időt? Szolgáljuk minden képességünkkel és
   adottságunkkal Isten dicsőségét, valamint mások és saját magunk
   üdvösségét! Ha ezt tesszük, bejuthatunk Istenünk örökké tartó örömébe.