2018. május 13. – Vasárnap, Urunk mennybemenetele

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket.

Mk 16,15-20

Elmélkedés:

Kövessük Jézust a mennybe! 
Jézus mennybemenetelének mai ünnepén az evangéliumban arról olvasunk, hogy az Úr parancsot ad apostolainak, hogy az egész világon hirdessék az ő evangéliumát, örömhírét. E missziós parancs és küldés által az örömhír terjedésének, Isten országa növekedésének a szolgáivá válnak az apostolok. Jézus csak egy szűk körben, főként az ószövetségi választott nép körében és néha pogányok számára hirdette az örömhírt, amelynek címzettjei közé az apostoli lelkületű Egyház korszakában már minden ember beletartozik. Az üdvösség örömhíre, az örök életre vezető tanítás megismerése nem egyesek kiváltsága, hanem egyetemesen szól mindenkinek, és a Jézus által megbízottak kötelessége és felelőssége, hogy ez az igazság minden kor emberéhez eljusson. 
Jézus nagyon világosan beszél azzal kapcsolatban, hogy mi a küldetés tétje: „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” Ennek tudata felelősséget jelent mind a küldöttekre, mind azok számára, akikhez küldetésük szól. A küldöttek felelőssége abban áll, hogy ha nem teljesítik az Úrtól kapott megbízást, akkor az ő hanyagságuk, tétlenségük miatt nem fogják sokan megismerni az üdvösségre vezető igazságot, és nem fognak válaszolni Isten hívására. A másik oldalon az emberek felelőssége abban áll, hogy ha hallják az Úr küldetésében járók igehirdetését, akkor fogadják azt el személyes döntésükkel, amely elfogadás a hitben és a megkeresztelkedésben mutatkozik meg. Jézus tehát itt azt az ígéretet fogalmazza meg, hogy aki hittel elfogadja őt, mint Isten Fiát és Megváltót, és hitének jeleként megkeresztelkedik, az el fog jutni az üdvösségre. Az érem másik oldala, hogy aki megismeri ugyan az ő tanítását, de elutasítja azt, azaz nem születik meg benne a hit, az a kárhozatra jut. Ezt nem fenyegetésnek, hanem inkább figyelmeztetésnek kell tekinteni, amely a személyes felelősség alapján minden emberre vonatkozik, azaz mindenki maga felel azért, hogy elindul-e a hit útján és eljut-e ezen az úton az üdvösségre. Saját kárhozatáért senki ne hibáztasson másokat, hiszen ezért egyedül ő maga tehet! 
Ugyanakkor Jézus ígéretei nem csak a végső időkre, nem csupán az üdvösségre vonatkoznak, hanem arra is, hogy akik küldetésében járnak és hűséggel végzik igehirdető, hitterjesztő szolgálatukat, azok már földi életükben megtapasztalhatják az Úr csodálatos erejét és kegyelmi segítségét, amely örömmel tölti majd el őket és megerősíti valamennyiüket küldetésük teljesítésében. 
A missziós parancs elhangzása után Márk evangélista egyetlen mondatban foglalja össze Jézus távozását a világból: „Az Úr Jézus felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján.” Ez a megfogalmazás magába foglalja Jézus földi küldetésének beteljesítését és lezárását, valamint azt, hogy visszatért a mennybe, ahol örök helye van a dicsőségben. A mennybemenetel annak kifejezése, hogy az Atya megdicsőíti, felmagasztalja a Fiút engedelmességéért és önfeláldozásáért, és ebben az értelemben szoros kapcsolatban áll az Úr feltámadásával, amely esemény szintén az Atyának köszönhető, mellyel megdicsőíti a mindhalálig engedelmes Fiút. Jézus mennybemenetele nem azt jelenti, hogy elhagy minket, hanem azt, hogy utat mutat számunkra a mennyország felé és felkelti bennünk a vágyat, hogy kövessük őt a mennybe.