Napi Ige és gondolat

*****

2012. április 17. kedd

***************************************************************

Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. (Máté 4:8-9)

Emberi életünk, s benne hívő létünk nagy kísértése, hogy menjünk a saját fejünk után, vagy ördögi, jól csengő sugallatra hallgassunk Isten szava és vezetése helyett. A Jézust érő egyik ördögi kísértés, mely szerint „neked adom a világ minden országát és annak dicsőségét”, felettébb megdöbbenthet bennünket. Mert azt sugallja számunkra, hogy a Sátáné a hatalom a világon. Hogy is van ez akkor? Úgy, hogy amikor Isten embert teremtett, így szólt: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!” Az uralkodást az emberre bízta, aki azonban a kísértésnek engedve a bűn útjára lépett, ezáltal a Sátán nagyobb hatalommal rendelkezik, mint az ember. De Isten nagyobb és hatalmasabb tőle. Így nézzük meg kicsit a hatalom és a dicsőség kérdését. Az egyházban vannak tisztségek, de ezeket betölteni nem hatalomról szól. Lelkipásztor, gondnok, presbiter: ezek nem hatalommal járó tisztségek, hanem felelősséget és szolgálatot jelentenek. Sajnos előfordul, hogy valaki hatalmat lát ezen tisztségek valamelyikében, de azon soha nincs áldás. Kié a dicsőség az egyházban, bármilyen elvégzett munka után? Istené! Egyedül Istené a dicsőség! Ez volt egyik jelszava a reformációnak. Mert a hívő ember nem a maga dicsőségét keresi, hanem az Úrét munkálja. Ezen felül tudnunk kell, hogy az egyházi tisztség nem önmegvalósítás, hanem Isten akaratának keresése és annak megvalósítására való törekvés. Gyönyörűen fogalmazza ezt meg Péter apostol első levele: A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. Isten szolgálatáról úgy fogalmaz az apostol, mint ami önként, készségesen és példa gyanánt valósul meg. Szó nincs uralkodásról, vagy ha mégis, akkor nem egymáson kell uralkodnunk, hanem magunkon. Indulatainkon, vágyainkon, szavainkon.

Ha Jézus a saját dicsőségét kereste volna, akkor minden beteget meggyógyít, minden halottat feltámaszt, minden szegényt gazdaggá tesz, de a Golgota keresztjét elkerüli. Nagy ívben. Ám Ő Isten dicsőségét kereste és munkálta. A csodái sem öncélúak voltak. A kereszthalála pedig különösen nem…