„Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket. Aki arcul üt, annak tartsd oda a másik arcodat is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza. És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.” „Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik.És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik. És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik. Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.”

A szeretet meglehetősen megfoghatatlan érzelmi állapot. Szavakban, benső érzetekben is megmutatja magát, ám valósága cselekedetben, a másikhoz való viszonyulásban jelenik meg igazán. A Szentírás Isten szeretetét is cselekvésén keresztül mutatja meg: „Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.” (1Jn 4,9) Most, hogy a krisztusi embereket igaztalanul gyűlölők szeretetéről tanít Jézus, szintén a cselekedeteken a fókusz: imádság értük, áldásmondás rájuk, erőszakmentes viselkedés, engedékenység. Nem arról tanulunk hát, hogy mit kell ilyenkor érezni, hanem hogy mit kell tenni. Azt láthatjuk, hogy megalázott helyzetünkben nem maradunk egyedül a gyűlölködővel, hanem Isten is szeretne belépni a „játszmába”. Közbenjáró imádságainkkal, áldásmondásunkkal éppen őt vonjuk be életünknek ezekbe a gyötrelmes szakaszaiba. Ha jogunkat mindig, mindenkivel szemben érvényesíteni igyekszünk, saját igazunkat talán kiharcolhatjuk ellenfelünkével szemben, de vajon marad-e tér ilyenkor Isten kegyelmének és az ő – nekünk szánt – igazságának?