Ne beszélj túl sokat!„Tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek…” (1Thesszalonika 4:11)

A Minnesota állambeli Rochesterben élő Dr. Joe R. Brown számol be a kínos érzésről, ami akkor érte, mikor egy beteg kórelőzménye iránt érdeklődött. Minden kérdésére a páciens felesége válaszolt. Végül Dr. Brown megkérte az asszonyt, hogy menjen ki. Ám miután a nő kiment, az orvos rádöbbent, hogy a férfi nem tud beszélni. Dr. Brown visszahívta a feleséget, és bocsánatot kért, amiért nem ismerte fel, hogy a férfi afáziában, azaz beszédképtelenségben szenved, egyetlen szót sem tud kimondani. A feleség még az orvosnál is döbbentebb volt – mert ő sem vette észre! A Biblia azt mondja, hogy „megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek” (Prédikátor 3:7). Miért? Mert a túl kevés kommunikáció tönkretehet egy kapcsolatot – de a túl sok beszéd is. Néha azért beszélünk, mert magányosak vagyunk, és kevés lehetőségünk adódik arra, hogy másokkal beszélgessünk; máskor azért, mert szeretjük hallani a saját hangunkat. Bármi is a mozgatórugód, a fölösleges beszéd árthat. Ezért írja Pál: „tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek.” Ez nem megy magától, gyakorlást, erőfeszítést igényel. Ha „szájmenésben szenvedsz”, akkor bizony komoly erőfeszítésre és önfegyelemre van szükség ahhoz, hogy legyőzd ezt a megrögzött szokást. Általánosságban szólva jó ötlet, ha kevesebbet beszélsz, mint amennyi ismerettel rendelkezel; néha pont azzal tudsz irányítani egy helyzetet, ha hallgatsz, nem azzal, ha beszélsz. A nyugtalan, aggódó emberek hajlamosak sokat locsogni, és ez egy tárgyalásnál egyértelműen hátrány, mert tudtára adja a másik félnek, hogy az illető bizonytalan. Amikor Jézus Pilátus ítélőszéke előtt állt: „száját sem nyitotta ki” (Ézsaiás 53:7). Miért? Mert nem Jézus állt bírája előtt – hanem Pilátus! És ezt Jézus jól tudta. Összegzésül: általában sokkal többet tudunk tanulni a hallgatásból – ezért ne beszélj túl sokat!