A felénk áradó veszélyek bennünket is megtalálhatnak ugyanúgy, mint az a vihar ott a Genezáreti tavon a tanítványokat. Mit érezhettek ott a tanítványok? Ha megnézzük, ők egy olyan helyen vannak, ahol nagyon jól kiismerik magukat, hisz többen közülük halászok, és itt a tavon, ezen a tengeren keresték még nemrég a kenyerüket. Biztosan kerültek már viharba, és tudják, mit kell tenni olyankor. Azonban most olyan ellenszél támadt, hogy ők se tudtak mit kezdeni vele. Féltek és egyedül voltak. Jézus ugyanis a parton maradt, csak őket küldte gyorsan a túlsó partra. Jézus Krisztus azonban nagyon jól tudta, hogy mi vár ott rájuk. Tudta, hogy jön egy próbatétel, ami próbára teszi a hitüket, és a bizalmukat, hogy az milyen erős. Ugyanez igaz életünkre is. Lehetnek időszakaink, amikor kínlódunk, és nem érezzük, hogy lesz megoldás. Sokszor vagyunk mi is kishitűek. Kishitűek, akik alapjában hiszünk, el is köteleztük magunkat Jézusnak, de egy - egy váratlan helyzetben mégis elsötétül bennünk a hit, és körülöttünk minden, és úgy viselkedünk, mintha teljesen összeomlott volna az életünk, mintha nem is volna Isten, akiben bizakodhatunk. A történet legizgalmasabb pillanata, ahogy Jézus hívására Péter elindul. Ráteszi lábát a vízre, érzi, hogy megtartja. Lép egyet, aztán megint egyet. Olyan mint egy kisgyerek, aki éppen most tanul járni! És tényleg így is van, ő most tanulja a hitet és, a bizalmat! Így lépeget Jézus felé, amíg egyszer csak egy széllökéstől megijed, rádöbben, hogy hol is van! Megijed, mert csak a vihart látja és a fenyegető hullámokat, és akkor már süllyed is… De a süllyedése közben Péter tudta, kihez kiálthat: „Uram, ments meg!” Jézus akkor megragadta, együtt beszálltak a hajóba, majd megkapja Jézustól az értékelést: - „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” ( Mt 14, 32 ) Nem korholás volt ez Jézustól, hanem szeretet. „Mi a gond? Mi az a valami, ami még visszafogja a hitedet, ami gátol téged?” Tudod, azért süllyedtél, mert kicsi a hited, mert kételkedtél! Sokszor mi is akkor süllyedünk, amikor, nagyobbnak érezzük a vihart, a bajokat az életünkben, esetleg, egy - egy betegséget, vagy éppen mást! Amikor az Istenbe vetett bizalmunk, hitünk meginog, akkor jönnek a félelmek, a kétségbe esések, és kiborulások. Kiboruló, hitünket, reményünket vesztett emberek helyett, legyünk leborulók! Nézzünk Jézusra, és ne essünk kétségbe a vihartól! Lássuk meg, és tudjuk kimondani: „Te valóban az Isten Fia vagy!” ( Mt 14, 33 ) - Kérjünk Istentől nagyobb hitet, reményt, szeretetet! Ha mégis azt éreznénk, hogy süllyedünk, akkor a süllyedés közben legyünk kiáltók, reménykedők, és bizakodók!