Az alábbi prédikáció az Ungtarnóci Református Gyülekezet honlapjáról származik (www.reformatus.com.ua) /Kárpátalja-Ungi Egyházmegye/!

Oltalom Istennél


„Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Uram, hozzád menekülök”
Zsoltárok 143,9

Mielőtt David király lett, sokat kellett szenvednie üldözőjétől Saul királytól, kinek szíve tele volt gonoszsággal és irigységgel. De mekkora áldás származik abból mindnyájunk számára, hogy Dávidot nem kerülték el a megpróbáltatások! Az ő szenvedésének tapasztalata meggazdagít minket. Élete annyira gazdag, hogy szinte magában hordozza mindnyájunk gondját.
Amikor mi is kiállunk egy próbát, az például szolgál másoknak is az állhattatosságra.
Legyen hát példa számunkra Dávid. Keressük mi is oltalmunkat Istenben, ahogy ő tette. Akkor kerülünk előnybe ellenségeinkkel szemben, ha ennek a bölcs katonának a példáját követjük, aki mindig megtalálta a módját, hogy elkerülje az ellenség csapdáit.
A lényeg nem csak az, hogy megértsük Dávid bizalmát Istenben, hanem hogy úgyan úgy cselekedjünk hajthatatlanul és következetesen mint ő. Mi az amiben példát vehetünk tőle?
1. Felismeri a veszélyt. Nem futamodik meg, amikor látja veszélyt. Ott van a félelem életében, de ez a félelem Istenhez hajtja. Mi kihez megyünk félelmünkkel? Sokszor az ember csak azért pusztul el, mert nem veszi észre a veszélyt. A vizalatti sziklák sokszor nem látszanak. Ha nem tudok az veszélyről életembe kerülhet.
Az emberek azért nem félnek a haláltol, mert nem félnek az örök kárhozattól. Mesének gondolják.
A valóságban mindnyájan veszélyben vagyunk, mert a bűnös ember borotvaélen alszik a Szentírás szerint.
Van olyan veszély is, amit nehéz felismerni, mert az ember édes kívánságaival van kapcsolatban.
2. David azt is érzi , hogy ő gyenge az ellenséggel szemben. Az ember nem menekül fedezékbe addig, amig erősnek érzi magát. A valóságban az ember erőtlen a bűnnel szemben Isten nélkül. Még Pál is azt mondja, hogy „nem azt cselekszem, amit akarok”. Aki erősnek érzi magat az a leggyengébb közülünk, ha magában bízik. A régi kudarcaink, veszteségeink arra kell hogy tanítsanak, hogy ne bizzunk magunkban. Ha ismerjük gyengeségeinket, az erőssé tesz, a képzelt erőnk pedig a gyengeség legrosszabb fajtája.
3. Dávid előrelátó, mert Istenhez menekül. Nem várja meg amig veszélybe kerül. Gyorsan menekül. Elmenni a veszélytől, néha a hősiesség legnagyobb megnyílvánulása. Isten néha úgy menekít, hogy félelmet ad. Nóé is félt, amikor elkészíti a bárkát (Zsid 11,7), és így menekül meg. Addig kell az embernek is Istenhez menekülni, amig nem késő, másképpen elkésik. Dávid is „menekül” mindig és mindenben.
Az ember nem állat, amely csak a mezőt látja maga előtt amelyen legel. Az ember előre láthatja a veszélyt, a rosszat és menekülhet. Akkor bölcs a cselekedete (Példabeszédek 22,3).
4. Dávid rendíthetetlenül bízik Istenben. Azt irja: „ ...hozzád menekülök”. A próféta biztos benne, hogy ott biztonság van. Tudja, hogy neki szabad oda menni. Isten ma is azt mondja, hogy jöjjünk hozzá. Nem zárja be az ajtót előttünk. De menekülni most kell, azonnal. Mondják: „Dugóhúzóba került repülőgépen nincsenek ateisták”. Csak akkor talán már késő.
5. Cselekvő hite van Dávidnak. Nem marad mozdulatlan . Felugrik és menekül miközben bízik Istenben. Te mire vársz ? Sült galambra? Mi szükséges hát bajainkban ? Gyors döntés, és tett.
Félelmükben az állatok néha az embernél keresnek oltalmat. Hallottam galambról, amely egy asszony keblén keresett oltalmat a sólyomtól. A gyengék biznak az erősebben, aki már megvédte őket. Kegyetlen az, aki nem védi meg a gyengét, aki oltalmat keresett nála. Tehát ha Istennél keressük a menedéket bisztosak lehetünk abban, hogy oltalom vár ránk és szeretet.

Héder János református lelkész