Őrizzük meg a békességünket

János 14,27: "Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom: nem úgy adom ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjon a szívetek, és ne féljen!" Vegyük észre, hogy nekünk kell választani. Jézus nem azt ígérte, hogy gondoskodik számunkra tökéletes körülményekről, hogy boldogok tudjunk lenni. Tulajdonképpen azt mondta: "Amik miatt most bánkódtok, nem kellene, hogy bántsanak benneteket. A titeket bosszantó embereken nem kellene felbosszantani magatokat, - még akkor sem, ha nem változnak meg." Ha megváltoztatjuk a gondolkodásmódunkat és az élethez való hozzáállásunkat, mindezen körülmények dacára is elégedettek tudunk lenni. Arra szeretném felszólítani kedves olvasóimat, hogy ezentúl se a borúlátó embereknek, se csalódásoknak, se egyéb kellemetlenségnek ne engedjék ellopni az örömünket. Álljunk a sarkunkra és mondjuk jó hangosan: "szeretem a gyermekemet, de néha az idegeimre megy- sebaj, a helyzet fölé kerekedek. Nem hagyom, hogy a szituáció átvegye felettem az irányítást." "A mogorva főnököm állandóan ok nélkül nekem esik, de nem hagyom, hogy tönkretegye akár csak még egy napomat." Ez jelenti azt, hogy nem adjuk másnak az erőnket. Határozzuk el, hogy élvezni fogjuk az életet! Egy hölgy a következő történetet mesélte nekem: a férjének volt egy nagyon rosszindulatú rokona, aki minduntalan éles, bántó megjegyzésekkel illette őt. Valahányszor családi összejövetelre került a sor, a szóban forgó férfi mindenki előtt megszégyenítette, amin a hölgy persze megsértődött és ez tönkretette az egész családi eseményt. A dolog odáig fajult, hogy az asszonynak már kedve sem volt részt venni a családi találkozón. Végül arra kérte férjét beszéljen érdekében a kellemetlenkedő emberrel, hiszen mégiscsak az ő rokona. A nő valami ilyesmi válaszra számított: "Igazad van drágám, nem szabadna így beszélnie veled. Odamegyek hozzá és elintézem az ügyet." Ehelyett azonban a férj így szólt: "Drágám szeretlek, de nem parancsolhatok ennek az embernek. Joga van a véleményéhez, azt mond, amit akar, viszont neked is jogod van ahhoz, hogy ne sértődj meg." Az asszony eleinte nem értette, miért nem akart kiállni mellette a férje. Időről időre felidegesítette magát az ügyön és mindent megtett, hogy kerülje ezt a bizonyos rokont. Ha az illető történetesen az egyik szobában tartózkodott, akkor a nő átment a másikba, ha a kertben volt, a hölgy bement a házba, - a lényeg, hogy elkerüljék egymást. Ám egy napon megelégelte az asszony, hogy ez az ember ilyen nagy befolyással van az életére. Mintha csak megvilágosodott volna: hirtelen rájött, hogy rajta kívül senki nem veszi komolyan a férfit, ő viszont az erejét pazarolta miatta. Hagyta, hogy valaki, akinek megvannak a maga problémái, visszatartsa őt attól, hogy az a nő legyen, akinek lennie kell. Amikor hagyjuk, hogy valakinek a beszéde vagy viselkedése felzaklasson bennünket, valójában átengedjük az illetőnek az életünk feletti irányítást. Amikor olyasmit mondunk valakinek, hogy "a falra mászom tőled", igazából azt ismerjük el, hogy másra pazaroljuk az erőnket. Az illető nagyon is jól tudja, meddig lehet feszegetni a határokat: ha megjegyzést tesz, indulatba jövök, ha kijön a kertbe, mi bevonulunk a házba- mindaddig, amíg a várakozásának megfelelően reagálunk a viselkedésére, elégedett lesz. Az embereknek joguk van azt tenni és mondani, amit csak akarnak, persze a törvény keretein belül. Nekünk meg jogunk van ahhoz, hogy szemet hunyjunk a sértések felett. Ám amikor zaklatottak és dühösek vagyunk, rossz irányba változunk. Amikor egy bizonyos személy belép a szobába és mi azonnal feszültté válunk, akkor valószínű túl nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy az illető miként vélekedik rólunk. Nem mások véleménye határoz meg bennünket. Mások meglátásainak semmi köze ahhoz, hogy mennyire vagyunk értékesek, úgyhogy peregjenek le rólunk, mint kacsa tolláról a víz. A sértegetőnek joga van a magánvéleményéhez, nekünk viszont ahhoz, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyjuk a kijelentéseit. Azt vettem észre, hogy vannak olyan emberek, akik arra éreznek elhivatottságot, hogy embertársaikat kioktassák arról, mit kellene másképpen csinálniuk. Az ilyen személyek rendkívül kritikusak, a kákán is csomót keresnek és csak akkor elégedettek igazán, ha az akadékoskodásuk folyton nyugtalanságot, vitát és védekezést generál másokban. Felül kell emelkednünk ezen a viselkedésmódon. Számunkra nem az a legfontosabb, hogy mindenki egyetértsen velünk, vagy mindenkinek elnyerjük a tetszését. Ne is törődjünk ezzel, hanem inkább arra törekedjünk, hogy azzá váljunk, akinek Isten akar látni bennünket! Még Mózest a nagy vezetőt is megkritizálta néhány rokona, amiért nem olyan nemzetiségű nőt vett feleségül, amilyet ők elképzeltek számára. Nyilvánosan bírálták és azt hangoztatták: "Nem értünk egyet ezzel. Helytelenítjük ezt a házasságot." Mózes azonban a szíve mélyén tudta, hogy jó döntést hozott. Nem vitatkozott velük, nem jött dühbe, nem kritizálta őket, - egyszerűen megőrizte a nyugalmát. Végül úgy alakult, hogy a menyasszonyt leghangosabban kifogásoló kritikus hirtelen leprás lett és többé nem sok vizet zavart. Nem feltétlenül kell reagálnunk minden kritikára, ne legyen bizonyítási kényszerünk, hanem őrizzük meg a méltóságunkat, és hagyjuk az Úrra az útjainkat. Mindig lesznek olyan személyek az életünkben, akik mindenáron megakarnak fosztani a békességtől. Ezeknek az embereknek soha semmi nem lesz jó, bármit is mondunk vagy teszünk: még ha meg is változnánk, akkor is találnánk okot a kritizálásukra. El kell fogadnunk azt a tényt, hogy bárhogy is cselekszünk, bizonyos emberek soha nem fognak megbékélni velünk. Amikor Jézus elküldte maga előtt a tanítványait a városokba, azt mondta nekik, hogy minden egyes háznak és személynek békességet hirdessenek és biztosította őket, hogy ha lesz ott valaki békességnek fia, a békességük azon marad, ha viszont nem, akkor visszaszáll rájuk. (Lukács 10, 5-6) Ebből az igerészből azt az örömhírt értettem meg, hogy ránk mindenképpen békesség száll, ha mindent megteszünk, hogy másokkal békességben legyünk, még akkor is, ha ők visszautasítják a békességet. Ez esetben nem csak a saját békességünket élvezhetjük, hanem az ő részüket is. Amikor helyesen cselekszünk a nehéz időkben, Isten látja és megjutalmaz bennünket érte. El kell határoznunk, hogy egyetlen ember sem fogja tönkretenni a napunkat! Megvan a jogunk arra, hogy boldogok, barátságosak és kiegyensúlyozottak maradjunk. Ámen!