ÖRÖKÉLET VÁROMÁNYOSAI VAGYUNK
KRISZTUS JÉZUS...MEGTÖRTE A HALÁL EREJÉT, ÉS AZ EVANGÉLIUM ÁLTAL VILÁGOSSÁGRA HOZTA AZ ELMÚLHATATLAN ÉLETET. (2 Tim 1,10)
Az előttünk álló Igét vegyük nagyon komolyan, és éljünk bölcsen a feltámadott Krisztus Szentlelke által, aki megtörte a bűn és a halál erejét. Isten kegyelme adatott nekünk Krisztus Jézusban örök időnek előtte. Helyettesítő áldozat lett, és úgy döntött, hogy örök életet ajánl MINDENKINEK, aki elfogadja Jézus Krisztust, mint Urat
és Megváltót. Ez az, evangélium, amely el volt tervezve az örökkévalóságban, feltárult az időben. MEGJELENTETETT PEDIG MOST A MI MEGTARTÓNKNAK, JÉZUS KRISZTUSNAK MEGJELENÉSE ÁLTAL. Földi életben meghirdette az üdvösség jó híreit. Tanította az embereket, hogy meg kell halnia, eltemetnie és feltámadni a halálból, azért, hogy Isten igazságosan menthesse meg az istentelen bűnösöket. Ő ELTÖRÖLTE A HALÁLT. De hogyan lehet ez, mikor tudjuk, hogy a halál még mindig itt van a világon? Az a gondolat van itt, hogy hatályon kívül helyezte a halált, vagyis visszavonta a megbízatását. Krisztus feltámadása előtt a halál, mint kegyetlen zsarnok uralkodott az emberek felett. Rettegett ellenség volt. A halálfélelem az embereket rabságban tartotta. DE AZ ÚR JÉZUS FELTÁMADÁSA BIZTOSÍTÉK, HOGY MINDENKI, AKI ŐBENNE BÍZIK, FEL FOG TÁMADNI A HALÁLBÓL, ÉS TÖBBÉ NEM HAL MEG. Ilyen értelemben törölte el a halált. Megfosztatott a fullánkjától. A bűnre van kegyelem és bocsánat Jézus krisztusban. Pál apostol írja " Halál hol a te fullánkod? Pokol hol te diadalod?" Megtörte az Úr. A halál most már Isten követe, amely a hívő ember lelkét a mennybe juttatja. Szolgánk inkább, mint urunk. Az Úr Jézus nem csak a hálált törölte el, hanem VILÁGOSSÁGRA HOZTA AZ ÉLETET ÉS A HALHATATLANSÁGOT AZ EVANGÉLIUM ÁLTAL. A halhatatlanság a test feltámadására utal. Amikor az 1 Korinthus 15,33 -at olvassuk, hogy ez a "ROMLANDÓ TEST ROMOLHATATLANSÁGOT ÖLTSÖN MAGÁRA". Tudjuk, hogy még ha a testet sírba teszik és vissza is tér a porba, Krisztus eljövetelekor, ugyan az a test fel fog támadni sírból, és dicsőséges test formájában öltözik, amely hasonló lesz az Úr Jézushoz. Az ÓSZ-i szenteknek nem volt meg ez az ismeretük. Ez számunkra Jézus Krisztusnak a megjelenése által jelentetett meg. Ezt a dicsőséget és, az EVANGÉLIUMOT hirdette Pál apostol is hűségesen, emiatt szenvedett fogságot. Nem szégyellte a Krisztusról szóló bizonyságtételét. Pál üdvössége bizonyos volt, és szolgálatának végső sikere is, amelyet Krisztusért a földön végzett. Ezt a levelet Timóteusnak írta Pál apostol, hogy tartsa meg a példáját, és az egészséges beszédet. De ma nekünk is szól. HOGY A RÁNK BÍZOTT SZOLGÁLATUNKAT HITBEN ÉS SZERETETBEN VÉGEZZÜK! Első sorba a család felé, szeretteink, ismerőseink és mások felé is, ha küldve vagyunk. Nagy áldást von maga után, ha már valaki küldhető, aki teheti, mondhatja és cselekszi is. Hálából és szeretetből bejárhatunk különböző területeket ahová vihetjük az evangéliumot a mi Urunk kegyelme és hatalma által. Szeresük Istent, és szeresük Istenhez az embertársainkat, az üdvösség reményében. Senki ne gondolja, hogy halál után nincs élet, és az se mindegy, hogy hová kerülünk az örökkévalóságra nézve. Ez itt földön dől el, hogy hova kerülünk a halálunk után 60- 80 esztendőt erre kaptuk, de az időnk véges. Használjuk ki bölcsen, addig amig lehet, hogy mi is az örök üdvösség várományosai lehessünk, hit és az engedelmesség által.
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Süketeknek vissza adta halást,,