Gondolatok János apostol első levele és a Jelenések könyve alapján

"Ki az, a ki legyőzi a világot, ha nem az, a ki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!" (1Jn 5,5)

"A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, a mely az Isten paradicsomának közepette van." (Jel 2,7)

A legkisebb fiunk most abban a korszakban van, hogy mindig az övé kell, legyen az utolsó szó. Hiába kérem, tanuljon, mindig valami csavaros választ ad, hogy ő már kész van, vagy ha azt mondom valamire, hogy meleg, ő megmagyarázza, az miért hideg. Sokszor minden hajam szála az égnek áll, mert neki kell győznie. Ha másban nem megy, akkor a szavakban. Mert csata az élet, és mindig az a kérdés, ki az erősebb, ki kerekedik a másik fölé.

De sajnos nemcsak a gyerekek vannak ezzel így. Valójában az emberiség nagy fertője, hogy mindenki állandóan győzni akar. Mert ki akar vesztes lenni, és elkullogni? Az emberiség történetének elején az állatok feletti győzelem volt a nagy kérdés. Ha nem tudta az ember legyőzni a mamutot, vagy más ragadozót, akkor az győzte le őt. Ez a harc valahogy genetikusan bekódolódott különösen a férfiakba, és mintha valami belső hang súgná állandóan, győzni kell! A nők pedig azt tanulták meg ugyanígy szinte a génjeikben, hogy erővel nem tudnak győzni, csak ármánnyal. A gyengébb neműek is szerettek volna győzni, de ezt szemtől szembe nem tehették. Ezért szinte a nő zsigereiben van, hogy egy elejtett szó, egy helyzet, amikor éppen jókor jó helyen tartózkodik, ez az, amivel győzhet az erősebb felett. Micsoda öröm az, amikor kicsikarunk a másikból egy ígéretet, amit ügyesen tálaltunk, és a másiknak már csak azt kell mondania, igen, megyek. Győztem! Mondja bennünk egy rossz lélek.

János apostol rengetegszer használja a győzelem szót. Egyik bibliai író sem használja ennyiszer. Ez a jóságos tanítvány, aki öregemberként írt, és talán egész életében a vesztesek oldalán állt, szintén győzni szeretne. De rájön arra, hogy a valóságos győzelem mindig részesedés. A mi földi homokozónkban, ahol a homokozó vödrökön és lapátokon csatázunk, mindig egy ember ereje vagy ügyessége hozza el a győzelmet. De ha a világot a maga teljességben nézzük, akkor mindig már kész győzelmeket kapunk ajándékba. Ilyen győzelem a teremtés is. A káosz, a zűrzavar felett győzött Isten. Az igazi győzelem Krisztusé. Persze ma nemigen látszik az, hogy Krisztus lenne a győztes, de aki hisz, az részesül ebben a győzelemben. Egy kis szigetén e világnak átélheti bárki, hogy igenis nem a világ az úr, nem azok az erők az urak, amik körülvesznek bennünket, hanem Isten. Krisztus megelőlegezte győzelmét, és ma részesedhet ebből akárki.

Egyszer Éva Isten paradicsomában győzni akart. A női ármánykodás összetalálkozott a kígyó ármánykodásával, és úgy gondolták, ők győznek Isten fölött. A férfi engedett, ő is részesévé vált ennek a nagy vereségnek. S most azt olvassuk, aki győz, az ugyanezen a helyen enni kap az élet fájáról. A jó és gonosz tudásának fájánál úgy akartak győzni őseink, hogy szakítottak a gyümölcsből. Az élet fájánál a győztesek ajándékba kapnak enni. Mert a győzelem, részesedés. Nem szakítás, nem tülekedés, nem fegyverrel csörtetés, hanem ajándék. Aki valaha egyetlen rossz tulajdonságát legyőzte, tudja, micsoda ajándék ez. Bárcsak ki tudnánk lépni nevetséges gyermeki homokozóhoz hasonlító csatáinkból, és megkapnánk Krisztus győzelmét, aki úgy győzött a gonosz felett, hogy először önmagát győzte le. Ezen az úton érdemes járni. Ámen.

A Református Félóra 2011.október 19-i műsorának teljes szövege (kattintson ide)

A műsorban a magyarremetei freskókról, a várasfenesi tájházról és a köröstárkányi fa fejfákról esik szó