Amikor Mózes lejött a Sinai-hegyről, kezében a két kőtáblával, amelyekre a Tízparancsolat volt felírva, két különös ismertetőjegyet lehetett észrevenni rajta.
Először is fénylett az arca.
Isten jelenlétében volt, aki a sugárzóan fényes felhőből jelentette ki magát.
Mózes arcának fénye mintegy kölcsönzött sugárzás volt.
Az Istennel való beszélgetés után Mózes még mindig magán viselt valamennyit a dicsőség fényéből és sugaraiból.
A megdicsőülés tapasztalata volt mögötte.

A második ismertetőjel az volt, hogy Mózes maga nem is tudta, hogy arca így világít.
Egyáltalán nem volt tudatában különleges külsejének, amit Isten jelenlétében nyert.
F. B. Meyer mondja egyik erről szóló kommentárjában, hogy az egészben a legdicsőségesebb az volt, hogy Mózes erről mit sem tudott.

Bizonyos tekintetben mi is részesei lehetünk a Mózeséhez hasonló élménynek.
Ha bizonyos időt Isten jelenlétében töltünk el, akkor az meglátszik rajtunk.
Ez külsőleg is észrevehető lehet az arcunkon, mert szoros kapcsolat van a szellemi és a testi hatás között, bár azért mégsem helyezném a hangsúlyt a külső ismertetőjelre, hiszen kétes hírű vallási közösségek híveinek is igen jóságos lehet az arckifejezésük.
A legfontosabb az, hogy az Istennel való kapcsolat megtisztítja az embert erkölcsileg és szellemileg egyaránt.
Erről ír Pál apostol a 2Kor. 3/18.-ban:
"Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük, és az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre ugyanarra a képre formál át minket."Ámen.

De az ilyen megvilágosodásnál a legdicsőségesebb tény az, hogy mi magunk semmit sem tudunk róla.
Mások veszik észre.
Látják rajtunk, hogy együtt voltunk az Úr Jézussal.
Ez a változás azonban saját szemünk elől el van rejtve.

Miért van az, hogy mi nem tudunk róla, hogy "sugárzik az arcunk"?
Az ok egyszerű: minél közelebb kerülünk az Úr Jézushoz, annál jobban tudatára ébredünk tulajdon bűnös, méltatlan, romlott mivoltunknak.
Az Ő jelenlétének dicsősége nyomán megrettenünk saját magunktól és mély bűnbánat tölt el bennünket.

Ha tudatában lennénk ennek a sugárzásnak, akkor büszkeség töltene el bennünket és a vonzás azonnal taszítóvá változna, mert a büszkeség mindig visszataszító.

Ezért nagy áldás, hogy azok, akik az Úr Jézussal együtt voltak a hegyen és még magukon viselik annak kölcsönzött fényét, egyáltalán nem tudnak arról, hogy "arcuk bőre így sugárzik".Ámen