Van két fiú, és van egy gazdag, jómódú édesapa. A fiatalabb fiú odamegy apjához, és azt mondja: - Apám, én azt az örökrészt kérem el tőled, ami a halálod után lenne az enyém. - Gondoljunk bele, manapság odamenne az egyik gyerek, és azt mondaná, hogy apám, már nagyon sokáig élsz, most kérem a lakás felét, mert ennyi esne rám, ha te meghalnál. Nem tudom, melyik szülő örülne egy ilyen felvetésnek. - Azt hiszem, hogy tízből tízszer a szülő úgy reagálna erre: Fiam, ne beszélj butaságokat. A halálom után viszont azt csinálsz, amit akarsz, de amíg élek, addig egy fikarcnyit sem kapsz. – Meglepő, hogy a tékozló fiúról szóló történetben, az említett édesapa nem így tesz. Méghozzá valószínűleg azért nem, mert szeretné, hogy ez a fiú végig járja azt az utat, amit magának választott. Ez az apa nem úgy viselkedik, mint sok mai apa viselkedne. Nagyon szereti a gyermekét, és kiadja az örökségből ráeső részt. Hagyja, hogy diadalittasan elinduljon a fiú a saját útjára. - A történet szerint néhány nap múlva ez a fiatalabbik fiú összeszed mindent, elköltözik egy távoli vidékre, hogy még a híre se érjen vissza az édesapjához. Nem sáfárkodni kezd a vagyonnal, nem fekteti be, hanem egyértelműen tékozol, - jól érzi magát. - Jézus példabeszédéből láthatjuk, hogy katasztrofális következménye van annak, amikor Istentől - aki a történetben az Atya - elszakad az ember. Igaz, van egy átmeneti idő. Van egy olyan időszak, amíg úgy tűnik, hogy minden rendben van. Sőt, talán jobb, mint ahogy az Atyánál volt. Ilyenkor mindig az a baj, hogy az ember nem kérdezi meg magától, hogy mindez a jó, vajon meddig tart? Meddig tart az az örökség, amit kikértem, az a „királyság”, amit éppen magam körül látok? – Sok ember képes kimondani: - Uram, én ebben a dologban a saját kezembe veszem az életem. Isten azt mondja: figyelj ide, ennek következménye lesz. Jön is a baj. A lehető legnagyobb mélységbe kerül az ember, és megtapasztalja, hogy egyszerűen nincs kiút. Vajon lehet - e innen továbblépni? A tékozló fiúban megfogalmazódik a gondolat, hogy vissza kellene menni, megkönyörül rajta majd az atyja. - Ez a gondolat sokaknak eszébe jut ma is sokféle nyomorúság között. - De a kérdés mindig az, amin eldől az életünk, hogy vajon az ilyen gondolat ötlet marad - e, vagy pedig tett lesz. - Üres kezekkel tért vissza, eltékozolta mindenét: pénzét, egészségét, becsületét, jó hírét. Az atya ennek ellenére várja. - Az atya előtt ott volt a lepusztult, bűnös, szakadt ruhás, és lelkű fia, akitől mindenki elfordult volna, de az Atya odament a bűnbánó fiához és magához ölelte. - Jó, hogy van ilyen Atyánk, aki azt mondja: Igaz, mindent eltékozoltál, de kapsz helyette újat. - Tudjuk értékelni az Isten szeretetét, s ha megsértettük Őt bűneinkkel, - őszinte bűnbánattal állítsuk helyre a megsebzett kapcsolatot! Higgyük el, a magunk öröme mellett, Istennek, az Atyának is, örömet okozunk a visszatérésünkkel!