Üdvösség kegyelem által

Írta: Don Krow

Jézus sokszor beszélt példázatokban, amikor olyan történeteket mondott el, melyek szellemi igazságokat ábrázoltak. A Lk. 18,9-14. így kezdődik: „Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta…”. Jézus egy bizonyos hallgatósághoz szólt: azokhoz, akik igaznak tartották magukat, és ennek következtében megvetettek és lenéztek mindenki mást. Azoknak szánta a példázatát, akik saját cselekedeteikben bíztak. Úgy nevezhetnénk őket, önigazultak. Jézus erről beszélt, amikor azt mondta, lenéznek mindenkit, és kijelentik: „Jobb vagyok nálad!”

A 10. versben Jézus azt mondja: „Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő.” Mai szóhasználattal úgy fejezhetnénk ki, hogy elmentek a gyülekezetbe imádkozni. Az egyikük egy farizeus volt. A farizeusok mélyen vallásos emberek voltak. A megnevezésük ténylegesen azt jelenti: „elkülönített”, olyasvalaki, aki buzgó vallásosságával bizonyos értelemben azt fejezi ki: „Ne szennyezz be! Ne gyere közel hozzám! Nem vagyok olyan, mint a többi ember! Jobb vagyok, mint bárki más!” A másik személy, akit Jézus említett, egy vámszedő volt. A vámszedők az adó begyűjtésével foglalkoztak, ami miatt úgy tekintettek rájuk, mint gonosz, bűnös emberekre, akik csaltak és másokat megkárosítottak. Ezek az emberek minden eszközt felhasználtak, amit csak tudtak az adó begyűjtésére, sok pénzt saját zsebükbe csúsztattak, és egy részét a római kormányzatnak adták, így nem örvendtek nagy népszerűségnek a nép körében.

A történet a következőképpen folytatódik a 11. versben: „A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is.” Szeretném, ha odafigyelnél erre. Kihez imádkozott ez a farizeus? Valójában saját magához, még ha bele is fűzte, hogy „Isten”, és imára jellemző szavakat használt. Isten nem fogadta el az imádságát, és később látni fogjuk, hogy miért nem. Figyeld meg, ahogy imádkozott: „Isten, köszönöm, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember.” Ez a farizeus, ez a vallásos ember azt mondta: „Nem vagyok olyan, mint más ember. Nem vagyok bűnös. Nem vagyok zsaroló, nem vagyok igaztalan, nem vagyok házasságtörő, és nem vagyok olyan, mint ez a vámszedő itt, aki imádkozni jött.” Látod, megvetett és lenézett másokat, mert különbnek tartotta magát náluknál.

A 12. versben a farizeus így folytatja: „Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek.” Valójában ezt mondja: „Látod, mit teszek?” Tudod, mit jelent a böjtölés? Azt jelenti, hogy semmilyen ételt nem eszik. Adakozik is az egyháznak. Azok közé tartozott, akik így beszéltek: „Hagyj békén! Helyesen élek! Adakozom! Támogatom pénzzel a gyülekezetet!”

Ezután a vámszedő következik a 13. versben: „A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek.” Figyeld meg, mit fejez ki a testbeszédével: „távol állva”. Még csak beljebb sem ment a templomba. Annyira szégyenkezett az élete és a tettei miatt, hogy távol állt meg, és fel sem nézett, nem emelte szemét az égre, hanem a mellét verte. Amikor az Ószövetségben valaki a mellét verte, sokszor a ruháit is megszaggatta, és mindezzel azt fejezte ki: „Bocsáss meg Isten, azért, amit tettem!” Ez a bűnbánat jele volt, a töredelmes szívé és a megtört léleké, melyeket Isten nem vetett meg. A vámszedő, mint bűnös ember, Istenhez kiáltott, és így imádkozott: „Isten, könyörülj rajtam! Bűnös vagyok!”

A 14. vers így szól: „Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogy nem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és a ki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Károli) A vámszedő volt az, aki megigazulva ment haza, inkább, mint a farizeus. Ő nyilváníttatott igaznak Isten előtt, jó viszonyba került Istennel, és bűnbocsánatot nyert. Miért nyert bűnbocsánatot? Miért ő ment haza megigazulva Isten előtt, miért nem a vallásos farizeus?  Mert a farizeus felmagasztalta magát, amikor így beszélt: „Különb vagyok másoknál! Nem vagyok bűnös! Nem vagyok olyan, mint a többi ember!”, míg a vámszedő tudta, hogy nem állhat meg Isten előtt, semmit sem tud Istennek felajánlani. Bűnös ember. A Biblia azt mondja, Jézus nem az igazakat jött megmenteni, hanem a bűnösöket (Mt. 9,13.), valamint hogy mindnyájan vétkeztünk, és híjával vagyunk az Isten dicsőségének. (Róm. 3,23.) Ez a vámszedő megalázta magát, és bűnbocsánatot nyert.

Kegyelemből való üdvösségről beszélünk. A kegyelem csodálatos szó, és szeretnék egy elfogadott meghatározást adni a jelentéséről, de a kegyelem annál is többet jelent. A görög nyelvben, amelyen az Újszövetséget írták, a kegyelem a charis szó megfelelője. A kegyelem egyik elfogadott meghatározása a következő: ingyenes, ki nem érdemelt jóindulata Istennek olyan emberek felé, akik nem tettek semmit azért. A vámszedő sem érdemelt semmit Istentől, mégis jóindulatra talált, mert megalázta magát. Van egy másik szó a görögben, a charisma, ami a charis szó ma raggal a végén. Isten kegyelmének különleges kinyilatkoztatását vagy formáját jelenti. Ez a vámszedő a megigazulást Isten előtt ajándékba kapta Istentől.

A Róm. 5,17. versében azt találjuk: „…akik bőségesen kapják a kegyelem és az igazság ajándékát, még inkább uralkodni fognak az életben az egy Jézus Krisztus által.”. Isten felajánlja neked és nekem a megigazulást ajándékba, és – igeversünk alapján – a vámszedő megkapta a megigazulásnak ezt az ajándékát, az igazzá nyilvánítás ajándékát, mely csak Jézus Krisztus által nyerhető el. A Biblia kijelenti a Jn. 1,17. versében: „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.” Ez a kegyelem csak azoknak van felajánlva, akik megalázzák magukat, és tudják, hogy nem állhatnak meg Isten előtt, akik Istenhez kiáltanak irgalomért. Ezek az emberek könyörületességre és megbocsátásra találnak Istennél.