2021.09.16. ÚTMUTATÓ MAGYARÁZATA!
BOLDOGOK A SZELÍDEK MERT ŐKÖRÖKLIK A FÖLDET. ( Máté 5.5 )
HEGYI BESZÉD. Jézust látva a hegyen. A tömeg követte, leültek a tanítványaival együtt köré, hogy hallgassák a Mester tanításait. Az Úr Jézus pedig szólásra nyitva ajkát tanította őket. ,,Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők őrölik a földet.Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd jóllaknak.BOLDOGOK AZ IRGALMASOK, MERT ŐK MAJD IRGALOMRA TALÁLNAK.Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent. Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa.Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak .BOLDOGOK AZ ÍRGALMASOK, MERT ŐK MAJD IRGALOMRA TALALNAK. A mai világ nem így gondolkodik. Hiszen az általános tapasztalat az, hogy a világ irgalmatlan, ítélkező és elítélő, önző ahol egyre inkabb azt látjuk, hogy meghidegül a szeretet. A körülöttünk lévő emberek sem tökéletesek. Az emberek tesznek olyan dolgokat, melyek bosszantanak, csalódást okoznak vagy haragra gerjesztenek. Nem vagyunk tökéletesek. Fel kell ismernünk, hogy mindannyian tökéletlenek vagyunk – hogy mindannyian koldusok vagyunk Isten előtt. Nem járultunk-e már mindannyian legalább egyszer a könyörület trónusa elé, hogy irgalomért esedezzünk? Nem vágytunk-e lelkünk minden erejével a kegyelemre – hogy bocsánatot nyerjünk a hibákra, melyeket vétettünk, és a bűnökre, melyeket elkövettünk? Mivel mindannyian Isten irgalmára vagyunk utalva, hogyan tagadhatjuk meg másoktól annak a kegyelemnek bármilyen mértékét, melyet oly kétségbeesetten áhítunk önmagunk számára? Jézus Krisztus evangéliuma pontosan azzal a céllal lett megalkotva, hogy előidézze életünkben ezt a „szívbéli változás[t]”Hogyan történik ez? Isten szeretete révén. Amikor szívünk megtelik Isten szeretetével, valami jó és tiszta történik velünk. „[M]egtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek. Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot” Minél inkább engedjük, hogy Isten szeretete uralja elménket és érzéseinket – minél inkább engedjük, hogy Mennyei Atyánk iránti szeretetünk megduzzadjon a keblünkben –, annál könnyebb lesz másokat Krisztus tiszta szeretetével szeretnünk. Amint feltárjuk szívünket Isten szeretetének ragyogó hajnala előtt, úgy fog idővel elhalványodni az ellenségeskedés és irigykedés, szeretetlenség sötétsége és hidege. Mint mindig, most is Krisztus a példánk, aki tanításaival és életével egyaránt utat mutatott nekünk. Megbocsátott a gonoszoknak, a közönségeseknek és mindazoknak, akik bántani akarták. Krisztus tiszta szeretete képes eltávolítani szemünkből a neheztelés és a harag szálkáját, hogy úgy láthassunk másokat, ahogyan Mennyei Atyánk lát minket: hibázó és tökéletlen halandókként, akikben olyan lehetőség és érték rejlik, mely messze meghaladja elképzeléseinket. Mivel Isten oly nagyon szeret minket, nekünk is szeretnünk kell egymást, és meg kell bocsátanunk egymásnak. Jézus szelídsége, az erő szelídsége, Ő vissza tudna ütni, de mégsem teszi, mert Ő képes a rosszért is jóval fizetni. Boldogok az irgalmasok, mert éppen ez a ő nagy erejük. Csak a szelídség erejével lehet a rosszat jóval legyőzni. Kérjük Istentől, hogy adja nekünk is az erő szelídségét, és a szelídség erejét, hogy irgalmassak tudjunk lenni. Törekedhetünk erre naponta. De a mai kor emberének is van egy boldog mondása. BOLDOGSÁG TITKA: JÉZUST TENNI MINDIG AZ ELSŐ HELYRE. Fontoljuk meg és vágyakozzunk azután az élet, és az után az országa után, amit az Úr Jézus késztett az Őt követőknek.Ámen.
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Süketeknek vissza adta halást,,