2022.01.13. ÚTMUTATÓ MAGYARÁZATA!
UGYANÍGY SEGÍT A LÉLEK IS A MI ERŐTLENSÉGÜNKÖN. MERT, AMIÉRT IMÁDKOZNUNK KELL, NEM TUDJUK ÚGY KÉRNI, AHOGYAN KELL (Róm 8,26)
Pál apostol írta ezt IMÁDSÁG nem kötelesség, hanem LEHETŐSÉG. Nem tudunk úgy imádkozni, ahogyan kell. Önzően, tudatlanul, sekélyesen imádkozunk. Akkor a SZENTLÉLEK ismét mellénk áll, hogy segítsen nekünk gyengeségünkben, közbenjár értünk olyan fohászkodásokkal, amelyet nem lehet kifejezni. Ebben a versben a SZENTLÉLEK az, aki fohászkodik, és nem mi, noha az is igaz. Itt van egy titok. Mi a láthatatlanba nézünk, a lelkibirodalomba, ahol egy nagy személy és hatalmas erők munkálkodnak az életünkben. Noha egyáltalán nem tudjuk megérteni, végtelen bátorítást meríthetünk abból a tényből, hogy egy fohászkodás néha a legszellemibb imádság lehet. Ha Isten az ember szívét kutatja, meg tudja érteni a SZENTLÉLEK gondolatát még akkor is, ha ez a gondolat egy sóhajtásban fejeződik ki. A fontos dolog az, hogy a SZENTLÉLEK IMÁDKOZIK ÉRTÜNK, és mindig Isten akarata szerint. Mivel ezek az imák mindig összhangban vannak Isten akaratával, MINDIG JAVUNKRA vannak. "AKIK ISTENT SZERETIK MINDEN A JAVUKRA VAN."Életünket nem személytelen erők irányítják, mint amilyen a véletlen, a szerencse, vagy a végzet; hanem csodálatos személy és Urunk, aki túlságosan szerető ahhoz, hogy barátságtalan legyen, és túlságosan bölcs ahhoz, hogy hibázzon. Isten munkálkodik ma is és hatalommal bír. A következő versben ezt olvashatjuk."HA ISTEN VELÜNK" abban az értelemben, hogy kijelölt minket magának, akkor ellenünk senki sem lehet sikeres. Ha a Mindenható a javunkra munkálkodik, kisebb hatalom nem hiúsíthatja meg a tervét.HA ISTEN VELÜNK, KICSODA ELLENÜNK? Na, de ellenség az mégis van, mint tudjuk, az ördög. Hogy is van ez? Mindent meg tesz, hogy becsapja, félre vezesse az embereket. Rajta keresztül jött be a BŰN, és mi is sokat bukunk a bűnös természetünk miatt. De ez az ellenség legyőzetett, nincs hatalma felettünk...ÁLLJ ELLEN ÉS ELFUT TŐLED! Győzelmet ajándékoz nekünk az Úr Jézus hit által. Isten MINDENT nekünk ad, ahogy a tékozló fiú visszatérésekor a méltatlankodó öcsinek kerek perec megmondta, hogy "MINDENEM A TIÉD". A Róma 8.32-ben szintén ott van, hogy Isten mindent nekünk ad, és közvetlen előtte a kérdés (állítás), hogy "HA ISTEN VELÜNK, KICSODA ELLENÜNK"? Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? "A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?" (Róm.8.31-32.) Isten vezetni, tanítani akar; szeretetét akarja velünk megosztani, amivel ha körülölel minket, olyan könnyedén megy A SZENTLÉLEKKEL AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS. Soha nem érezhetjük azt, hogy Isten valami lehetetlent, valami túl nehezet vár tőlünk. Soha nem érezhetem azt, hogy valamit az Úrért nem tudok megtenni, mert az ördög nem engedi, és soha nem lehet ilyen miatt elkeseredni, amikor Isten velünk van, hiszen Ő a szeretete folytán ilyet nem enged meg, hogy átéljünk. Mégis, mik ezek az akadályok, problémák akkor? Ki lehet akkor ellenünk? Ha Istennel együttműködünk, akkor valóban senki, és akkor az esetleges ellenséges emberekben, akik kigúnyolnak a hitünk miatt, vagy bármilyen ellenséges dologban is már nem az ellenséget látjuk, hanem azt, hogy Isten mire akar bennünket általuk megtanítani, mit akar formálni rajtunk, amihez-semmihez sem hasonlítható szeretetét is adja, és így az Istennel való együttműködés a legcsodálatosabb dolog lehet az életünkben. Erre a csodálatos dologra mondja Jézus, hogy AZ ÉN TERHEM KÖNNYŰ". De MA neked is ezt mondja. Hit által tiéd lehet az Isten védelme, kegyelme és szeretete. Ne félj az újtól, ha az Úr állított oda, véghez viszi tervét. Ha eddig elment, hogy megvalósítsa a megváltásunkat. Isten már odaadta nekünk a legnagyobb ajándékot, az egyszülött Fiát, Krisztust, mi az, amit ne adna oda nekünk, ha hittel kérjük?KÖNNYŰNEK mondja a hitben való járást, mert le van győzve az ellenség. Ha Isten velünk, mi győztesek vagyunk, bátorkodjék a szíved és ne félj, bármiben vagy, vagy bármi előtt is állsz!Hittel imádkozva vidd az Úr elé minden gondodat, dolgodat...bármit, és várj az Úrra. A mi Urunk Szentlelke mindenre megtanítja az övéit. Törekedjünk élni a felkínált lehetőséggel, mert a mi javunkat szolgálja. Áldást készít az övéinek. Imádság mindnyájunk számára lehetőség. Élj vele!Ámen
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Süketeknek vissza adta halást,,