2022.10.20. ÚTMUTATÓ MAGYARÁZATA!
Mai Igénk a Zsoltáríró Dávidtól származik. Istenfélő volt és bízott az Úrban a nyomorúság idején is. Dávid megtanulta, hogy az Úrhoz kiáltson életének minden súlyos helyzetében.
Dávid ezt a Zsoltárt akkor írta: „Amelyben az Úr megszabadította őt minden ellenségnek kezéből, és a SAUL KEZÉBŐL IS." Dávidnak volt egy ellensége, aki mellett élt, állandóan az életére tört. Saul nagyon közeli ellensége vot Dávidnak. Egyik alkalommal feléje dobta a lándzsáját megakarta ölni. Testvér, tudtad, hogy melletted is van egy ilyen ellenség, aki az életedre tör? Ez a belső bűn, saját magunk megkötözöttségei, indulatai, sértődékenységei. A sértődékeny természetem, sokszor folytogat. Egy pillanat alatt tönkre tud tenni mindent. Ellenség mindig falat épít ember és ember közé és a BŰN is. Közötted és a gyereked, férjed, feleséged, munkatársad, szomszédot, testvéred kötött nő a fal évek óta. A BŰN miatt válunk magányossá. A bűn az életedre tör és elválaszt, Isten szeretete pedig összeköt. Testvér, soha nem az tesz nyomorulttá, ha kívülről bántanak, hanem, ha belül rendezetlen minden. Nincs elfelejtett bűn, csak megbocsátott bűn van. Talán erősnek látszol, de mi van belül? A nyomorúság nem kívül van, hanem belül. Belül fáj valami, ami tönkre teszi az életedet. Az ítélkező természet, a hát mögött való pletyka. Téged tesz tönkre, nem azt, akit ítélsz. Jézus ott a kereszten örökre eltörölte az ellenséget, a bűnt a sötét hatalmakat legyőzte örökre. Ez az örömhír, ami maga az evangélium. Milyen jó volna, hogyha igaz lenne, hogy a belső félelem, fájdalom, nyugtalanság, gyötrő gondolatok megszűnnének. Az Úr szeretne megszabadítani mindentől, még Saul kezéből is. A külső bűneinktől is. Mert Saultól szenvednek a legtöbben. Mennyivel kevesebbet szenvednénk, ha nem lenne olyan az énünk. Csodálatos kezdődött a szabaditás. Dávid kiraly kiáltott az Úrhoz... "SZÜKSÉGBEN AZ URAT HÍVTAM ÉS AZ ÉN ISTENEMHEZ KIÁLTOTTAM SZAVAMAT MEGHALLOTTA, KIÁLTÁSOM ELJUTOTT A FÜLÉBE." Nem tudom, érzed e, hogy baj van, szükségben vagy e már? Dávid szükségben az Úrhoz kiáltott...MA te is megteheted bármiben is vagy... MA biztat az Úr... és MEGHALLGAT. Tudsz e kiáltani? Otthon biztos tudsz, de vajon imádságban tudsz e? Ha kiáltasz. Eljut a fülébe. Ismer téged, tud rólad mindent, és mégis szeret, szeretettel hív és biztat, hogy végre kiálts. Ma eljött az idő a szabadulásra. Így olvassuk Zsoltár 18,17 versben "LENYÚLT A MAGASBÓL ÉS FELVETT ENGEM" Isten hatalmas keze megmozdul kicsiny féreg ember felé. "NE FÉLJ FÉRGECSKE...JÁKÓB ÉN MEGSEGÍTLEK". ( Ézsaiás 41,14) Dávid elmondta...MEGSZABADÍTOTT ENGEM AZ ÉN ERŐS ELLENSÉGEMTŐL" és ki vitt a tágas helyre. Mit jelent a TÁGAS HELY? Amikor nem vagyok szorultságban, olyan hely, ahol bátrán lépegethetek, mert tágas hely van körülöttem. Milyen jó volna, ha az otthonod tágas hellyé változna, ahol szabadon énekelhetnél, dicsőíthetnéd az Urat, mint Dávid. Lehet e az Úr az erősséged? Ha igen akkor mondhatnád tovább: AZ ÚR AZ ÉN KŐSZIKLÁM, VÁRAM ÉS SZABADÍTÓM Ő BENNE BÍZOM". Az Úr ma elmondja, mit akar tenni veled, hogy a szívet szeretettel legyen tele, amely majd kiárad a családodra, szomszédjaidra, mindenkire. Az Úrnak terve van veled. Rajtad múlik, hogy ma elhangzik e a kiáltás az Úr felé, hogy meghallgasson téged, hogy az erős ellenségtől megszabadíthat e? Az Úr nem hagyja magára a hozzá kiáltót, de, dönteni ma neked kell...és lehet. Az Úrnál kész a szabadítás és a bocsánat...még neked is! Ámen .
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Süketeknek vissza adta halást,,