2022.04.18. ÚTMUTATÓ MAGYARÁZATA!
JÉZUS MEGMUTATTA NEKIK A KEZÉT ÉS AZ OLDALÁT. A TANÍTVÁNYOK MEGÖRÜLTEK, HOGY LÁTJÁK AZ URAT...EZT MONDTA NEKIK: BÉKESSÉG NÉKTEK. AHOGY ENGEM KÜLDÖTT AZ ATYA, ÉN IS ELKÜLDELEK TITEKET. ( János 20,20-21. )
A tanítványok együtt voltak és bezárták az ajtó. Féltek már a terjedő szóbeszédtől, hogy ők lopták el Krisztus testét. Ez a vád elég súlyos volt ahhoz, hogy meghurcolják őket, és Mesterük sorsában osztozzanak. Féltek tehát, és bizonytalanok voltak és bezárkóztak.Akkor megjelent Jézus beszélgetésük közbe és köszöntötte őket. A zárt ajtó a halálból feltámasztott Úr számára nem akadály, ő fölötte áll a természeti törvény általunk ismert rendjének. Azt a békességet hirdeti, amelynek alapját engesztelő halálával teremtette meg. Jézus így szólt:- "BÉKESSÉG NÉKTEK! Ők megrémültek és féltek attól, hogy valami lelket látnak. Krisztus ezt mondta: - Miért ijedeztek, és miért támadnak szívetekben okoskodások? NÉZZÉTEK MEG KEZEIMET ÉS LÁBAIMAT, hogy én magam vagyok! Tapogassatok meg és lássátok! Mert a léleknek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nekem van! Ezeket mondva, megmutatta nekik kezeit és lábait. Mikor pedig az öröm miatt még mindig nem hittek, és annyira csodálkoztak, ezt mondta:- Van-e valami ennivalótok? Ők pedig adtak neki egy darab sült halat és lépes mézet, amit elvett, és szemük előtt evett. És szólt:- Azt mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesedni mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat. Azt mondta: - ÍGY VAN MEGÍRVA, és így kellett szenvedni Krisztusnak és feltámadni a halálból harmadnapon. HIRDETNI AZ Ő NEVÉBEN A MEGTÉRÉST, ÉS A BŰNÖK BOCSÁNATÁT, MINDEN NÉP KÖZÖTT, Jeruzsálemtől elkezdve." (Luk. 24:36-48) A tanítványok ráébredtek feladatukra. NEKIK KELL HIRDETNI JÉZUS IGAZSÁGAIT, ÉLETÉNEK TÖRTÉNETET, TANÍTÁSAIT, HALÁLÁT ÉS FELTÁMADÁSÁT. Erre csak úgy lehetnek alkalmasak, hogyha értik az írásokat, a Biblia tanításait (Ján. 18:7, 17). Ezért volt oly fontos Krisztusnak, hogy megértesse tanítványaival a Szentírást a maga egészében. Ha csak részleteket ismerünk a Bibliából, az nem állhat össze bennünk egy teljes képpé. Nekünk is meg kell nyitnunk értelmünket, hogy képesek legyünk befogadni az igazság forrását! Hogy ezt megtehessük, tegyük félre előítéleteinket! Duccio festményén a megrettent tanítványokat látjuk. Álluk "leesik", szájuk tátva marad, kezük megáll a levegőben. Minden elképzelésüket felülmúlja a valóság: Krisztus Feltámadt! Krisztus jelen van, itt van! Érinthető távolságban! Elévülhetetlen köszöntése: BÉKESSÉG NÉKTEK!" - hangzik azóta is minden követőjének. Ennél nagyobbat a földön elérni nem lehet, azt is csak ő adhatja annak, aki kívánja, aki akarja. Amikor Jézus megjelent a tanítványoknak Tamás éppen nem volt velük a rejtekhelyen. A bánat, a fájdalom nagy kísértés arra, hogy az ember mindennel és mindenkivel szakítson, viszont a gyógyulás lehetősége a tanítványok közösségében adatik. Hazaérve azzal a hírrel fogadták társai, hogy látták a feltámadt Jézust. Tamás erre kétkedve megjegyezte: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem kezem, nem hiszem.”(Ján 20,25) Egy hét múlva újra együtt voltak, s Tamásnak sem akadt egyéb elfoglaltsága. Újra megjelent közöttük Jézus. Szeretettel üdvözölte őket: „Békesség nektek!” (Ján 20,26) Majd Tamáshoz fordult. „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!Tamás fölkiáltott: Én Uram, én Istenem! Jézus csak ennyit mondott: Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” (Ján 20,27–29)Ámen
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Süketeknek vissza adta halást,,