2023.05.02. ÚTMUTATÓI MAGYARÁZATA!
EZÉRT, TEHÁT MI, AKIK RENDÍTHETETLEN ORSZÁGOT KAPTUNK, LEGYÜNK HÁLÁSAK, ÉS AZZAL SZOLGÁLJUNK
ISTENNEK TETTSZŐ MÓDON. ( Zsidó 12, 28 )
Szüntelenül dicsőítsük Őt kegyességgel és félelemmel. Pál apostol beszélt erről „KÉSZ VAGYOK AZ ERŐMET, IDŐMET, AZ ÉLETEMET ÉS MINDENEMET, AMIM VAN, A TI JÓLÉTETEK ÉRDEKÉBEN ELKÖLTENI, AHOGYAN AZT EGY APA SZÍVESEN MEGTESZI a GYERMEKEIÉRT.” Pál kész volt arra, hogy ’TELJESEN ELKÖLTESSEN ’ vagyis hogy „KIMERÜLT LEGYEN ÉS TELJESEN ODALEGYEN A FÁRADTSÁGTÓL ”, ha éppen erre volt szükség ahhoz, hogy elvégezze a keresztény szolgálatát. Azonfelül Pál mindezt „szíves örömest” tette. „TELJESEN KÉSZ ” volt így tenni.Az emberek többsége nemcsak hogy vonakodik szolgálni Istent, hanem határozottan visszautasítja, hogy így tegyen. Szellemük hálátlanságot, önzésből fakadó függetlenséget, sőt lázadást tükröz. Mindent, ami a birtokukban van, arra akarnak felhasználni, hogy a saját személyes érdekeiket mozdítsák elő (Példabeszédek 18:1)LEGYÜNK HÁLÁSAK, és úgy szolgáljuk az Urat , neki tetsző módon, ki-ki a maga területén. Isten készséges, teljes szívű szolgálatot szeretne. Soha nem kényszerít arra, hogy az akaratát tegyük. Sátán az, aki mindent elkövet, hogy arra kényszerítse vagy csábítsa az embereket, hogy az ő akaratát tegyék. Isten szolgálatával kapcsolatban a Biblia valóban beszél kötelezettségről, parancsolatokról, követelményekről és így tovább (Prédikátor 12:15; Lukács 1:6). De az elsődleges indítékunk Isten szolgálatában az, hogy szeretjük Őt.Ahhoz, hogy olyan szolgálatot mutassunk be Istennek, melyet ő elfogad, követnünk kell Jézus Krisztus példáját. „NEM A MAGAM AKARATÁT KERESEM — MONDTA —, HANEM ANNAK AKARATÁT, AKI KÜLDÖTT ENGEM ” (János 5:30). Jézus nagy boldogságot talált az Istennek végzett készséges szolgálatában. Jézus beteljesítette Dávid prófétai szavait: „HOGY TELJESÍTSEM A TE AKARATODAT; EZT KEDVELEM, ÉN ISTENEM ” (Zsoltárok 40:9). Minthogy Jézusnak erős érzelmi nyomást kellett elszenvednie mialatt Istent szolgálta, mi is számíthatunk rá, hogy Sátán nyomást fog gyakorolni ránk, vagyis Isten szolgáira (János 15:20; 1Péter 5:8). NE ESSÜNK KÉTSÉGBE. Ha megvan bennünk az őszinte készség, hogy megtegyük mindazt, amit tudunk, Isten biztosan el fogja fogadni a szolgálatunkat (2 Korinthus 8:12). Legyen a szívünkben Isten iránt hála, dicsőítsük, és imádjuk ígéreteiért és a mindennapi kiáradó kegyelméért. Meg fogja jutalmazni, és támogatni fogja az ilyen készséges szolgáit. Meg fogja adni nekünk„ A SZOKÁSOSNÁL NAGYOBB ERŐT ”, hogy ellensúlyozza a gyengeségeinket (2Korintus 4:7–10). Isten segítségével, Pálhoz hasonlóan "SZÍVES ÖRÖMEST ÉS HÁLÁVAL FOGUNK KÖLTENI ÉS TELJESEN ELKÖLTETNI AZ Ő DRÁGA SZOLGÁLATÁBAN MINDEN IDŐNKET, ERŐNKET, MERT TUDJUK ÉS HISSZÜK, HOGY A JUTALOM, AZ ÁLDÁS NEM MARAD EL. "Aki hálával áldozik, az dicsőíti az Urat" (Zsolt 50,23) Az ilyen ember hála telt szívvel áll szolgálatba, és szívében bőséges az öröm, szeretet és a békesség. Ez mások javát szolgálja, és az Úrnak szerez vele nagy dicsőséget, és az áldás, egész biztos nem marad el, sőt már a földi életben elkezdődhet és növekedni, épülni fogsz, építheted a másikat, a hallgatóidat, a kis és a nagy gyülekezetet is, bárkit, aki hallja. Építsd az Isten országát amíg lehet. Kitudja meddig tart az életed?Ámen.
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Süketeknek vissza adta halást,,